Évente több százezer magyar nőt bántalmaz a partnere. A civil szervezetek, például a NANE és a Patent, zéró toleranciát szeretnének az elkövetők ellen, az igazságügyi miniszter pedig az áldozatok segítését ígéri. A két terv mégsem találkozik: a szervezetek és a kormány között nincs együttműködés.

A Szabad Terek Tabuk nélkül című beszélgetés-sorozatának első részében Dr. Spronz Júlia, a Patent Egyesület ügyvédje, és Winkler Zsuzsanna, a NANE önkéntese beszéltek a párkapcsolati erőszakról. Az esemény a NANE, a Patent és az Átlátszó együttműködéséből született, és az Auróra adott neki helyet.

Egy 2014-es európai uniós felmérés szerint Magyarországon minden ötödik nő tapasztal életében legalább egyszer erőszakot a párja részéről. Ha a lelki erőszakot (zsarolás, fenyegetés) is beleszámítjuk, a nők ötven százaléka él át párkapcsolati erőszakot élete során. Szexuális erőszakot 7 százalék él át, ebből 5 százalékot a saját barátja vagy férje kényszerít szexre.

Összegezve: évente 225 ezer magyar nőt bántalmaz a partnere, élettársa.

A párkapcsolaton belüli erőszak alatt az egyik féltől irányuló folyamatos kontrollt, elnyomást értünk – mondta el a NANE önkéntese, Winkler Zsuzsanna. Öt formáját különböztetjük meg: a fizikai erőszakot, a lelki erőszakot, a szóbeli erőszakot, a gazdasági-társadalmi erőszakot és a szexuális erőszakot. Az erőszak minden esetben egyirányú, és az előbb felsoroltak mind eszközök arra, hogy a bántalmazó átvegye a hatalmat a bántalmazott felett.

Jogi szempontból a párkapcsolati erőszak csak a büntetőjog keretein belül értelmezhető 2013 óta. Rendszerességet feltételez, tehát legalább két alkalommal kell megtörténnie. Az utóbbi évtizedekben a jogi jellegű változások egyesével, lassan, kompromisszumokkal születtek. A párkapcsolati erőszakra vonatkozó jogi gyakorlatok így ma elmaradottak, nem hatékonyak, sőt gyakran kifejezetten rosszak.

Megnehezíti a bántalmazottak dolgát például az, hogy csak a sértett kérésére indítanak nyomozást a hatóságok, ez pedig aktív tevékenységet követel tőle. Az is nehézség, hogy az áldozatnak csak egy hónapja van a feljelentésre – ez sokszor nem elég, ha gyerekekre kell vigyáznia, dolgoznia kell, vagy a bántalmazó figyeli a mozgását.

A bíróságon az áldozatok és az elkövetők egy térben várakoznak, egy légtérben kell nyilatkozniuk. A bíró gyakran ítél úgy, hogy mediációra – azaz egy harmadik személy közbenjárásával beszélgetésre – van szükség, vagy egyszerűen nem veszi figyelembe a bántalmazott álláspontját, amikor a gyerekfelügyeletről dönt.

Dr. Spronz Júlia is kiemelte: ez nem egy áldozatbarát rendszer.

Viszont elmondta, hogy míg a jogrendszer az utóbbi évtizedekben nem sokat javult, az információáramlás igen. A tudás az áldozatok között ma már hatékonyan és gyorsan tud terjedni internetes csoportok és oldalak segítségével, így többen tudják felvenni a Patenttel vagy más szervezetekkel a kapcsolatot, illetve tudják támogatni egymást.

Lépések kormányzati szinten

Varga Judit igazságügyi miniszter január elején egy Facebook videóban jelentette be, hogy 2020 az áldozatsegítés éve lesz. Elárulta: a kormány 600 millió forintot költ arra, hogy új áldozatsegítő központokat létesítsen.

Jelenleg három ilyen intézmény van az országban: Miskolcon, Szombathelyen és Budapesten. Sponz Júlia hozzátette, hogy az intézmények forgalmának jó részét a Patent munkatársai generálják, mert a kutya nem tud róluk.

„Nekünk az kell, hogy zéró toleranciát hirdessenek a nők elleni erőszakkal szemben” – mondta. Ő azt javasolja, hogy ugyanebből a pénzből a jogalkalmazók, rendőrök, családsegítők, orvosok képzését is finanszírozzák – hozzáértők bevonásával. Mindkét beszélgető kiemelte azt a tényt is, hogy a bejelentett segítés nem korlátozódik a nők elleni erőszak áldozataira: az is igénybe veheti a szolgáltatásokat, aki mondjuk rablás áldozata lesz. A nők elleni- és a párkapcsolati erőszak visszaszorításához ennél konkrétabb, specifikusabb intézkedésekre lenne szükség.

Továbbá fontosnak tartanák azt, hogy a kormány és a civil szervezetek együtt tudjanak dolgozni, és a döntéshozók kikérjék a tapasztalt önkéntesek, segítők véleményét. Ez Magyarországon nem valósul meg.

2005 óta a magyar kormány a civil szervezetek mellett, de az ő megkerülésükkel dolgozik a nők elleni erőszak ellen.

Már az is nagy problémára utal, hogy jelenleg a NANE és a Patent dolgozói sem tudják, létezik-e a hatóságokat érzékenyítő képzés Magyarországon – az eredmények alapján tudnak következtetni arra, hogy nincs ilyen, vagy ha van, akkor sem jó. Azt, hogy hány hely van az anyaotthonokban, a szervezetek dolgozói szintén egy interjúból tudták meg.

Mindketten kiemelték a Varga Judit által júliusban politikai hisztinek bélyegzett Isztambuli Egyezmény ratifikálásának fontosságát: hiszen ez az első, nemzetközi emberi jogi dokumentum, ami kötelező és számonkérhető, aminek az ellenőrzését nemzetközi bizottság végzi. Minden területet érint, ami a nők elleni erőszak szempontjából fontos: szakemberek képzésével, gyerekek oktatásával, méréssel, és az igazságügyi miniszter által fontosnak tartott áldozatsegítéssel is foglalkozik. Négy jelentős pontja van: az elkövetők büntetése, az áldozatok védelme, a megelőzés, és az integrált szakpolitikák bevezetése.

Magyarország az Isztambuli Egyezményt 2014-ben aláírta, de azóta sem ratifikálta, vagyis nem tette a jogrendszer részévé.

Az önkormányzatok felelőssége

Az Európa Tanács azt ajánlotta, hogy Magyarországon minimum ezer férőhelyet kéne biztosítani a párkapcsolati erőszak áldozatainak számára kijelölt helyeken, azonban még ez a szám is csekély ahhoz képest, hogy évente több százezer nő válik áldozattá. Jelenleg viszont csupán 300 férőhely van.

Erre a problémára jó megoldás lehet az, ha az önkormányzatok az üres lakásaikat átmeneti szállássá, anyaotthonná tudják alakítani, és jobb esetben mögéjük építenek egy szakértőkből álló szociális hálót pszichológussal, ügyvéddel, bébiszitterrel.

Baranyi Krisztina, a budapesti IX. kerület polgármestere idén januárban jelentette be, hogy védett lakáshálózatot tervez kialakítani a kerületben, és hogy ehhez kapcsolódóan az Országgyűlésnek is törvénycsomagot nyújt be. A ferencvárosi lap ingyenes, negyvenezer példányban nyomtatott különkiadása az országgyűlési választások után „Kiút” címmel szintén a családon belüli erőszakra hívta fel a figyelmet.

Winkler és Spronz javasolták továbbá, hogy az önkormányzatok eltörölhetik az önkormányzati adókat a bántalmazott nőkkel szemben, ezzel is jelentős terhet levéve a vállukról.

Winkler kiemelte, hogy hasznos lenne, ha a kerületek, önkormányzatok vezetnének statisztikákat a párkapcsolati erőszakról. Ebből következtethetnének arra, hogy mi működik az adott területen, vagy mi az, amiben fejlődniük kell. Mindketten hangsúlyozták, hogy nincs olyan térség, kerület, ahol ne lenne párkapcsolati erőszak. Tehát ha egy kerületben nincs párkapcsolati erőszakról adat, vagy nem érkezik bejelentés, az csupán azt mutatja, hogy nem megfelelő az illetékes hatóságok munkája.

A közvetlen környezet felelőssége

Ha a lakókörnyezetben valaki erőszakra utaló jeleket (kiabálást, sikítozást) tapasztal, fontos, hogy a saját biztonságára is gondoljon – emelte ki Winkler. A legjobb, ha fel tudja venni a kapcsolatot az érintettel, hogy megkérdezze, mire van szüksége: egy ágyra, ahol aludhat, a szomszédok megjelenésére vagy rendőri segítségre.

Szerinte a nők a baráti körben sokat beszélnek az erőszakról, amit átélnek. Fontos, hogy a hallgatók tisztában legyen azzal, hogy az erőszaknak milyen ismertetőjelei vannak: korlátozás, fizikai erőszak, zsarolás. Ilyenkor szintén az a legjobb, ha a tanú érintettel tud beszélni arról, hogy mire van szüksége, nem helyette vagy a feje fölött intézkednek, hanem vele együtt.

Spronz kiemelte, hogy ha a tanú megmondja, hogy mit tegyen az áldozat, vagy tanácsot ad, az kifejezetten kontraproduktív lehet. Sokkal fontosabb az információt átadni, praktikus segítséget nyújtani (nyomtatópatron, kölcsön, autó). Az áldozat határozott utasítások hatására könnyen érezheti úgy, hogy csöbörből vödörbe esett, és ez csak azt eredményezi, hogy a segítőtől is eltávolodik.

Spronz Júlia kiemelte, hogy nagyon fontos az áldozattal közölni azt is, hogy mindenféleképpen számíthat a segítségre – akkor is, ha biztos benne, hogy segítője nem ért egyet a döntéseivel.

Ők a Patent Egyesületnél egyértelműen ezt próbálják az ügyfelekkel éreztetni.

Egyetlen kivétel van: ha a bántalmazott élete, testi épsége van veszélyben. Ekkor a tanú kihívhatja a rendőrséget, tehet feljelentést, kérhet távoltartást. Az utóbbiakkal például hatalmas felelősséget vesz le az áldozat válláról.

A beszélgetésről felvétel készült, amit ITT, az Auróra Youtube csatornáján lehet megtekinteni.

Rutai Lili

A beszélgetést a szerző moderálta. Címlapkép: Winkler Zsuzsanna, a NANE önkéntese és dr. Spronz Júlia, ügyvéd (Fotó: Tolnai Anna/ Auróra)

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!