Bezárás
Szexuális zaklatás

A nők fele tapasztal szexuális zaklatást a fesztiválokon, ahol rengeteg a tinilány

A Nők Egymásért Mozgalom (NEM!) tagjai három magyar fesztiválon szerveztek feminista fesztiválbingót, menstruációs eszköz gyűjtő workshopot és önbizalomnövelő plakátolást a női mosdókban. Interjú a szervezőkkel a tapasztalataikról.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

A NEM tagjai a Bánkitó Fesztiválon, a Kolorádón és a Sziget Fesztiválon jártak idén nyáron a programjaikkal. Bárdits Éva, László Loren és Móczár Maja meséltek az Átlátszónak arról, hogy miért fontos ilyen dolgokat csinálni a fesztiválokon, kiket akartak elsősorban bevonni, és mit tapasztaltak a fesztiválozó tinik körében.

Meséljetek egy kicsit a fesztiválos aktivitásokról, miket, és milyen céllal csináltatok? 

László Loren: Három irányba indultunk: a menstruációs dobozkészítő-workshopon a kézműves gyakorlatokkal megmozgatható emberekre koncentráltunk. A női tapasztalat fesztiválbingó “játék” volt, amit az emberek egyedül is kitölthettek, nem kellett hozzá egy konkrét eseményre elmenniük (bár tartozott hozzá egy nem kötelező beszélgetőkör). llletve kiraktunk olyan plakátokat a női mosdókba, amiken megerősítő üzenetek voltak: “Oké, ha nemet mondasz”, “Oké, ha meggondolod magad”.

Móczár Maja: A dobozkészítő workshop amellett, hogy szórakoztató, szerintem elég eredményes módon tudja felhívni a figyelmet a menstruációs szegénységre. A bingó nem csak arra jó, hogy a NEM!-et népszerűsítse vagy megismertesse emberekkel, hanem arra is, hogy párbeszédet alakítson ki, gondolatokat generáljon a nők mindennapi helyzetével kapcsolatban, és hogy a tapasztalatainkat megoszthassuk egymással. A plakátok pedig remélhetőleg segítettek pár nőnek, akikre a fesztiválozás alatt esetleg még nagyobb társadalmi nyomás nehezedett.

Ezeken kívül Bánkon együttműködtünk egy improvizációs színésztársulattal, az Imprókával. Ők a mi tapasztalatainkból, témáinkból, elveinkből merítkezve egy társadalmi nemek problémájára reflektáló darabot raktak össze.

Mi volt a célotok a programokkal?

LL: A plakátolással arra próbáltunk válaszolni, hogy egy fesztiválon nincs egy formális intézmény, amihez nőként fordulhatsz zaklatás, erőszak esetén. Pedig egy brit kutatás szerint közel minden második nőt ér szexuális zaklatás ezeken az eseményeken. Lehet azzal vitatkozni, hogy ez mennyire emelhető át önmagában a félperifériás viszonyokra, vagy akár a kisebb fesztiválokra, de mindenképp egy olyan szám, amivel érdemes foglalkozni.

A plakátok így olyan üzeneteket próbáltak meg hordozni, amely megerősítheti a nőket a jogaikban, vagy abban, hogy számíthatnak egymásra. De reméljük, az önmagában hasznos, ha fiatalon megerősítő üzenetekkel találkozhatsz a női mosdóban.

A fesztiválbingó pedig két részből állt, minden nap elosztogattunk annyi papírt, amennyit csak lehetett. Itt nem tudtuk végigkövetni, hogy mi lett utóéletük, de rengetegszer sétáltunk el kis csoportok mellett, akik közösen töltötték ki a bingót, és beszélgettek róla. Az utolsó napon pedig egy női beszélgetőkört tartottunk a tapasztalatokról.

Érdekes volt hallani, hogy például az italra meghívás már nem trend a Bánkitó fesztiválon, de a félelem az esti egyedüli hazamenéstől, vagy a tudatmódusult emberektől továbbra is része a női fesztiválozásnak. 

Ez persze nem minősült valid kutatásnak, sokkal inkább az volt a lényege, hogy nők ne érezzék azt, hogy egyedül vannak ezekkel a félelmekkel, ami már több folyamatot is beindíthat a jövőre nézve. Például, hogy szívesebben kérik meg egy ismerősüket, hogy kísérjék őket vissza a sátrukhoz.

Bárdits Éva: Azt hiszem, végső soron az volt a célunk a részvétellel, hogy elérjünk a célcsoportunkat, tehát a fiatal lányokat. És hogy a mindenféle, fesztiválokra kitelepülő civil szervezetek és társadalmi ügyek között teret kapjon a rendszerkritikus feminizmus, illetve általában a női létezésre való reflexió is.

Hogyan készültetek a foglalkozásokra?

MM: Kolorádón és a Bánkitó fesztiválon hasonló volt a koncepciónk, mert hasonló a két fesztivál is. Bánkon több napot voltunk kint, ezért több programmal is készültünk: sok szép doboz készült, több időnk volt rá, hogy a bingó elérjen az emberekhez a beszélgetőkör előtt, és minden nap megnéztük, hogy fent vannak-e még a plakátok a női mosdókban.

Külföldiekre csak Szigeten számítottunk, ide már továbbfejlesztettük a bingó ötletét, lefordítottuk angolra, és nem csak bingózni lehetett, hanem mindenki elkészíthette a saját verzióját is: kivághatta és összeragaszthatta azokat az állításokat, melyeket a legigazabbnak érzett, akár saját állításokat írva. Később ezeket a bingókat dekoráltuk, beszélgettünk róluk.

Egyébként a fesztiválos foglalkozásokra is úgy készülünk, ahogy általában működünk: mindenki bevállalja azt a feladatot, amit legszívesebben csinál, ami számára a legérdekesebb, amit neki a legegyszerűbb megcsinálni, ami belefér az idejébe. Ez így szerintem elég jól működik, mert mind nagyon szeretünk a NEM! tagjai lenni, és tenni akarunk azért, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogyan nyomja el a patriarchátus és a gazdasági rendszer a nőket, valamint azért, hogy egy számunkra ideálisabbnak tartott társadalomban élhessünk.

LL: Általában azért csoportban dolgozunk. Például a bingót és a plakátokat úgy készítettük el, hogy összeültünk és arról beszélgettünk, hogy nekünk milyen tapasztalataink voltak már fesztiválokon, és miket lett volna jó hallani. A NEM!-ben sokan különböző háttérrel rendelkezünk, így érdekes volt már arról is beszélni, hogy ami egyikünknek a teljesen alapvető tapasztalata, az a másikban fel sem merült még. A “brainstorming” után pedig az egész tagsággal megbeszéltük az állításokat és a plakátokat, tehát egy közösségi munka volt.

Körülbelül hány emberrel találkoztatok a fesztiválokon? A fiú-lány arány milyen volt? Milyen idősek voltak?

MM: Elég változóak voltak az arányok, minden tekintetben. Függtek attól, hogy mi volt a program, mikor és hol tartottuk, milyen más programmal volt egy időben stb., de mindig voltak érdeklődők. A kézműves foglalkozások jobban vonzották a lányokat, és inkább a fiatalabb korosztályt. Az egyetlen dolog, ami kifejezetten nőknek szólt, a fesztiválbingó beszélgetőköre volt, ezt csak nőknek csináltuk.

BÉ: Igen, jellemzően inkább lányok jöttek a programokra, és jellemzően nagyon fiatalok – ez utóbbi tényező eléggé függött a fesztivál közönségétől is. Például engem valamennyire meglepetésként ért, hogy Bánkon mintha sokkal több lett volna a tini, mint a Kolorádón. Amúgy én pont úgy érzékeltem,  hogy a dobozworkshopokra csomó fiú is jött, Bánkon jellemzően tizenévesek, Kolorádón meg húszasok-harmincasok.

Nekem a legjobb élmény, azt hiszem, a Bánkon tartott női beszélgetőkör volt, amin arról dumáltunk, hogy milyen nőként fesztiválozni, a fesztiválbingóban lévő állítások mentén. Mivel a fesztiválon meglepően alacsony volt az átlagéletkor, így a beszélgetésre is csomó tinédzser jött, és nagyon jó volt látni, ahogy lebomlott a kezdeti feszengés és megnyíltak a résztvevők, meg hogy volt, aki ott tapasztalta meg életében először azt az elképesztő támogató erőt, ami létrejön egy ilyen, kizárólag nőkből álló biztonságos közegben.

És a vegyes programokon milyen volt az általános reakció? Hogyan reagáltak az átlag fesztiválozók?

BÉ: Nehéz ezt belülről megítélni, nagyon vegyes reakciók jöttek. A plakátokon volt, aki felhúzta magát, pl. egy sorbanállásnál két tini arról beszélgetett előttünk felháborodva, hogy milyen kirekesztőek vagyunk, hogy a dobozkészítésre sem jöhetnek fiúk – ezen a ponton szóba elegyedtünk velük, hogy természetesen jöhetnek fiúk a workshopra, és végül jó hangulatban váltunk el tőlük. De ugyanitt olyan is volt, aki külön odajött hozzánk, hogy mennyire jól érzés volt látni a plakátjainkon lévő üzeneteket. A beszélgetéseket és a workshopokat alapvetően szerették a résztvevők, vagy legalábbis nekem úgy jött le.

Egyébként én azt gondolom, hogy az, hogy megosztó tud lenni, amit csinálunk, valahol annak a jele, hogy jól csináljuk: hiszen ez lenne a cél, hogy kiváltsanak ezek a projektek gondolatokat és reakciókat az emberekből, induljon el valami értelmes párbeszéd. Az ilyen explicit feminizmus sose lesz szimpatikus annak, aki nem akar vagy nem tud lemondani a patriarchátusban működő privilégiumairól, vagy éppen elnyomottságáról.

Én mondjuk arra kevésbé számítottam, hogy a “radbalos” közegből jön majd olyan kritika, hogy a bingóban túltoljuk az áldozati narratívát – ezen komolyan elgondolkodtam, de minél többet forgatom a fejemben, annál kevésbé tűnik nekem tartalmasnak ez a felvetés.

LL: Igen, ez az áldozati szerep egy érdekes kritika volt. Valószínűleg abból jöhetett, hogy az egyik állítás az volt a bingóban, hogy “Úgy éreztem, engem hibáztatnak valamilyen kellemetlen szituációért, aminek valójában az áldozata vagyok.”. Ami lehet, hogy nem a legjobb szóválasztás volt, talán az elszenvedője jobb lett volna. Alapjáraton ez csak arra szeretett volna utalni, hogy nőként osztálytól függetlenül kerülsz olyan helyzetekbe, ahol olyan dolgokat kérnek rajtad számon, ami nem feltétlenül lenne a te felelősséged, vagy csak és kizárólag a te feladatod.

Ez fesztiválokon akár olyan dolgokba is megmutatkozhat, hogy “Rossz helyet választottál sátorlerakásra, ide süt a nap, ezt se tudod jól megcsinálni!”, “Lekéstük a koncertet, mert te nem jutottál időben sorba a mosdóban!”. Ezeknek az állításoknak sokszor van egy felső-középosztálybeli elit hangulata, hiszen alapjáraton egy olyan közegről beszélünk, akik le tudnak jutni egy alterebb fesztiválra. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden jelenlévő jobb osztályhelyzetben van, de önmagában Magyarországon ma egy luxuscikknek számít, ha a nyár egy részét fesztiválon töltheted.

A városban sok helyen vannak elhelyezve gyűjtődobozok, amikkel a menstruációs szegénység áldozatainak gyűjtötök. A fesztiválokon is készítettetek ilyen dobozokat. Ezek szerint jól működik ez a rendszer? Sok adományt tudtok gyűjteni? Mi lesz a sorsa a fesztiválos dobozoknak?

BÉ: Nekem ez a dobozos dolog elsősorban azért tűnt jó ötletnek, amikor kitaláltuk, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a menstruálás létezik, irdatlan kellemetlen, és ráadásul pénzbe is kerül. Fogalmam sincs, hogy ez a cél mennyire valósult meg, de annyi biztos, hogy ez lett a legszélesebb körben láthatóvá vált kezdeményezésünk.

A projektnek a közvetlen, gyakorlati haszna elég minimális, de abszolút megfogható: két intézménynek viszi a munkacsoport a menstruációs eszközöket, akik alapvetően tizenéves lányokhoz juttatják el őket (ezek az intézmények névtelenséget kértek).

Sok adományt gyűjtünk, illetve ehhez, azt hiszem, hogy bőven eleget, de most éppen ennek a projektnek a leépítésén, illetve átformálásán gondolkozunk.

Ennek egyrészt az az oka, hogy a projekt a pragmatikus hasznához képest aránytalanul sok munkával jár, a dobozokat folyamatosan ellenőrizni, üríteni, és cserélni is kell, mert elhasználódnak – a workshopokon készült dobozokból szoktuk ezeket pótolni, de így is nagyon munkaintenzív a fenntartása az egésznek. Másrészt az, hogy az egész végül a “menstruációs szegénység” fogalmával lett keretezve, elég ad hoc módon jött és nincs abban egyetértés a NEM!-en belül sem, hogy ez jó ötlet volt-e, vagy hogy tulajdonképpen mit jelent ez a terminus, ha jelent valamit egyáltalán.

Felmerült bennünk a fenntarthatóság kérdése is: nyilván jó lenne szemétmentes eszközöket gyűjteni, de hiába adományozunk valakinek kelyhet vagy mosható betétet, ha nincsenek megfelelő körülmények ahhoz, hogy az illető ezeket ténylegesen használni is tudja. Érkezett felénk olyan kérés is a gyűjtéssel kapcsolatban, hogy beszélgessünk tinikkel a menstruációról, meg általában ilyen szexuális felvilágosító-jelleggel, amire iszonyú nagy szükség lenne (és szerencsére van is, aki visz ilyen projekteket, mint a Turn me on – Kapcsolódj be! vagy a Szívdobbanás). Szóval jelenleg formálódik a dolog és tele vagyunk mi is kérdésekkel.

MM: Mindettől függetlenül persze azokon a helyeken, ahol gyűlnek a betétek és tamponok, kint hagyjuk a dobozokat, cseréljük, és továbbra is szállítjuk őket az arra rászorulóknak. Mivel már megy egy ideje ez a projektünk, kitapasztaltuk, hogy hol érdemes továbbra is gyűjteni, és hol kvázi felesleges. A munkacsoportban több ötletünk is van arra vonatkozóan, hogyan segíthetnénk hatékonyabban, és több tervünk is van a jövőre vonatkozólag, amelyekből remélhetőleg minél többet sikerül is majd megvalósítanunk.

A fesztiválos programoknak lesz utóélete? Jártok majd iskolákba, rendezvényekre a továbbiakban is? 

MM: Mindenképp szeretnénk minél több ember, főleg a fiatal lányok felé nyitni, hogy megismertessük velük a feminizmust abban az életkorban, amikor a gimnáziumban annyi meg annyi társadalmi elvárásnak kell megfelelniük. Továbbra is szeretnénk járni rendezvényekre, és a jövőben majd iskolákba is, ahova szívesen eljuttatnánk a Zinéket (rövid magazinokat), amiket megjelentetünk, és amiket elsősorban kifejezetten ennek a korosztálynak címzünk. Az elsőt “Crush vs szeretet vs szerelem” címmel írtuk, a második pedig a menőség témájában várható.

LL: Van, amit mindenképp tovább vinnénk, ilyen például a Maja által már említett “NEM! Csak tiniknek” zinénk. De van sajnos, aminek ez volt az utolsó alkalma, ilyen a menstruációs dobozkészítő-workshopunk, amit nagyon szerettünk, de van már elegendő dobozunk, illetve nem lehet rendszerszintű változásokat elérni a menstruációs eszközök gyűjtésével. Bár figyelemfelkeltésre jó ez a módszer, és bizonyos mennyiségű fiatal nőnek tudunk vele segíteni, az adakozás önmagában egy véges aktivizmus. Az államnak kellene segítséget nyújtania azoknak a lányoknak, nőknek, akik menstruációs szegénységben élnek, nem egy 15 fős nőcsoportnak.

Kérdezett: Rutai Lili

Címlapkép: Fesztiválbingó a Szigeten 2018 augusztusában (fotó: NEM/Facebook)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom