Bezárás
Kemény csajok

A marokkói csempésznők naponta többször akár 70 kiló árut visznek ki Spanyolországból a hátukon

Várakozók Melilla-Marokkó határán

Afrikában, a spanyol-marokkói határon át többek között terhes, kisgyerekes és idős nők viszik a hátukon a csempészárut, mint a málhás szamarak.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Marokkóban, a türkizkék Földközi-tenger partján hatméteres, tripla kerítés választja el az Európai Uniót és Afrikát. Melilla, a spanyol fennhatóságú terület a kontinensen lehetőséget ad arra, hogy a menekültek beszökjenek az EU-ba, és arra is, hogy görnyedt hátú nők akár 70 kilós csomagokat csempésszenek ki az EU-ból. Ők Melilla teherszállítónői, a portadoras, vagy a “málhás nők”, ahogy a külföldi sajtó néha hivatkozik rájuk.

Reggel 7 órakor már világos van, de a levegő még nem melegedett fel. Pusztás területen fújja a szél a szemetet, miközben különböző korú nők és férfiak várnak a határ mellett arra, hogy megnyissák azt előttük, és elkezdjenek egy nehéz napot, amikor többször lépik majd át ezt a vonalat kisebb nagyobb csomagokkal, több ezer másik ember társaságában.

Nyomor vagy illegalitás

Mind Marokkóban, mind Melillában brutálisan magas, 60 százalék körüli a munkanélküliség, és sok család él mélyszegénységben. Ezt az “atipikus kereskedelmi formát”, ahogy a helyiek nevezik a csempészetet, az teszi lehetővé, hogy a Melillával szomszédos terület, Nador lakói vízum vagy bármilyen engedély nélkül, naponta többször átléphetnek a határon, és adómentesen, ellenőrizetlenül vihetnek át csomagokat. Csak az útlevelüket kell maguknál tartaniuk.

Éjszakára nem maradhatnak, de így is sok nő kihasználja a lehetőséget, és Melillába szegődik prostituáltként. Ezek a nők a családjuknak azt hazudják, hogy pincérkednek. A Melilla Acoge elnevezésű civil szervezet szerint több, mint ezer marokkói nő él szexből a területen, és alig akad spanyol nő, aki közéjük állna.

A szexmunkások is burkát viselnek, ezért ránézésre lehetetlen megállapítani a foglalkozásukat. Két turnusban, délelőtt és délután dolgoznak, majd éjszakára visszamennek Marokkóba. Este 10 után ugyanis tilos Spanyolországban maradniuk, és a rendőrség figyel is arra, hogy ezt betartsák.

Sok elvált vagy özvegy nőnek az egyetlen pénzszerzési lehetősége az, hogy egész nap csomagokat cipel a határ egyik oldaláról a másikra, pár euróért cserébe.

Az anyák általában otthon hagyják a gyereküket a szomszédoknál, de van, aki magával viszi a kicsit is – maga mellett sétáltatja, néha ölbe veszi. Azok, akik nem tudnak más munkát elvállalni, és férj nélkül maradtak, sokszor kénytelenek ezt tenni. Mivel a portadorasok illegálisan dolgoznak, ők nem kapnak 14 hét fizetett szabadságot a szülés után, ahogy a Marokkóban legálisan dolgozó nők, ezért ők terhesen és szülés után is kénytelenek minden nap többször megtenni ezt az utat.

A kormány nem segít, inkább élvezi a hasznot

A hatóságok nem avatkoznak bele a helyzetbe, szótlanul engedik át napi többször a csomagokat cipelőket, de a civil rendőrök nem engedik, hogy újságírók képeket készítsenek a sorról, ami a határon áll.

Amikor mi ott járunk egy újságírói ösztöndíjnak köszönhetően, helyi vezetőkkel, az egyik riporter kezében észreveszik a fényképezőgépet: elveszik az útlevelét, telefonját és fényképezőgépét pár percre. Amikor továbbindulunk, akkor tudjuk meg, hogy senkit nem engedtek át a határon, amíg mi a közelben voltunk.

A melillai kormány és a rendőrök sem büszkék erre az állapotra, nem akarják, hogy a sajtó írjon róluk. 

Pár hónapja szigorították a határokat – meséli egy melillai nő. Előtte teherautókkal, kocsikkal is szállították az árut, spanyol lakók is. Mostanra leginkább a marokkóiak maradtak, akik a hátukon viszik, vagy ócska gördeszkákon gurítják a csomagokat – a spanyolok nincsenek ennyire rászorulva az illegális pénzre. A “hivatalos illegális kereskedelem” délig tart, utána az emberek kisebb táskákkal közlekednek, vagy lefizetik a határőröket, és akár este tízig dolgoznak.

Pár hónapja pozitív irányba is történnek változások: a férfiaknak és a nőknek ma külön nyomvonalon kell menniük, hogy ne tarolják le egymást. A határig pedig buszokat indítanak – aki ki tudja fizetni, kényelmesen utazhat. Aki nem, még mindig sétál a tűző napon, tetőtől talpig felöltözve.

A nő, aki mindezt elmeséli nekünk, Melillában él, 31 éves, és azt állítja, hogy már a születése előtt is létezett ez a csempészet, amiben naponta akár hétezer ember is dolgozik itt.

Az, hogy ez az “atipikus” kereskedelmi forma létezik, több ezer eurós hasznot hoz Melillának – ezért a kormánynak nem lenne érdeke beszüntetni.

Marokkó azonban gazdaságilag nem nyer a csempészeten, és szigorítani fog: két új kikötőt is építenek, ott akarják az országba vinni az árut. A király azt ígéri, hogy a kikötőkben munkát adnak majd az embereknek, akik így a szigorítás miatt elveszítik majd megélhetésüket. Melillai barátnőnk nem hisz neki.

A csempészet közelről

Főleg magvakat, nem romlandó ételeket, konzerveket, pokrócokat, használt ruhákat visznek át a határon – Marokkóban a használt ruha nem létezik, ott a család valamelyik tagja addig hordja a ruhát, amíg el nem szakad, nem adják el a feleslegessé vált darabokat. A szövetek között néha alkoholt csempésznek Afrikába.

Azok, akik itt dolgoznak, nehéz és veszélyes munkát vállalnak. Néhányukat halálra tapossák, néhányuknak a lába megy tönkre – a nők különösen nehezen bírják ezt a fajta munkát, de sokan nem tudnak máshol dolgozni nemük, vagy családjuk miatt. És Marokkó nem fizet nyugdíjat, munkanélküli segélyt vagy orvosi ellátást, ugyanis az afrikai országban ilyen ellátás egyáltalán nincs.

A határ előtt, a spanyol oldalon, az elkerített sorban a várakozók csomagjaikat padnak használják, jégkockákat szopogatnak. Mások a kerítésen kívül ülnek a fák árnyékában. Nekik a többiek tartják fenn a helyüket a sorban, amíg az ellenőrzésre várnak.

Egy alacsony fa alatt vidám öreg nő ül, spanyolul szóba elegyedik velünk, engedi, hogy fotózzuk, videózzuk. 60 éves múlt, ő már csak műanyag zacskókat csempész.

Megmutatja: combjaira és hasára összesen 3 nagy csomag műanyag szatyor van erősítve a hosszú és bő ruha alá. Mivel Marokkóban ezeket betiltották, állítása szerint csomagonként 5 eurót keres. Az 15 euró egy körben.

Ha igazat mond, ő nagyon szerencsés: a legtöbben legfeljebb 5 euróért hatalmas és nehéz csomagokat cipelnek. Pár kilométerrel arrébb megnézzük azt a helyet, ahol becsomagolják és a hátukra veszik a táskát.

Örülnek nekünk, a hátunkra adják a csomagjaikat – mi mozdulni sem tudunk ekkora súllyal a hátunkon, elveszítjük az egyensúlyunkat. Mindenki nevet, az öreg nők viccelődnek velünk. Közben egy fiatal fiú arrébb húz, hogy utat engedjek két cipelőnek: egyikük vak, a másik kézenfogva vezeti. Mindketten hatalmas csomagokat visznek.

Este 10-ig van nyitva a határ, addig megpróbálnak napi több kört menni a málhás-nők és a férfiak is. Másnap reggel pedig újra a határ mellett várják majd azt, hogy elindulhassanak. Néha pokrócba csavarva a gyerekeik is velük várnak a hideg, tengerillatú levegőben, Afrika és Európa határán.

Rutai Lili

Címlapkép: Csomagokkal várakozók Melilla-Marokkó határán (a szerző felvétele)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom