A férfiaknak is árt a macsó kultúra az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint
A macsó kultúra és a patriarchális társadalom a férfiak számára is ártalmas – állapította meg az Amerikai Pszichológiai Társaság (American...
A szocializmus éveiben az állam átvette az otthoni teendők egy részét a nőktől és arra biztatta őket, hogy álljanak munkába. Elvileg egyenrangú lett férfi és nő. Ám mégsem valósult meg a feminista ideál: a nők kevesebbet kerestek, a munkába állás előtt pedig megesett, hogy nőgyógyászati teszteknek vetették alá őket. Az áldozathibáztatás nemi erőszak esetén elfogadott volt, az abortusz-szabályok szigorítása ellen tüntetőket pedig fenyegették. A téma két szakértőjével beszélgettünk a korszakról.
Már 1945 és 1947 között szinte minden korábbi, női követelésnek elvileg eleget tett az állam, az igazán jelentős változást a nők emancipációjában az ötvenes évek központosított, gyors ütemű iparosítása kényszerítette ki. Szükség volt a munkáskézre, ezért a nőknek is munkába kellett állniuk, amivel megváltozott a hagyományos családanya-szerep.
Ebből lett az államfeminizmus – de mégis, milyen volt ekkoriban nőnek lenni? Körösi Zsuzsannát, a szocialista időszak egyik legaktívabb feministáját és Tóth Zsófia Eszter történészt kérdeztük a huszadik századi magyar nők helyzetéről.
Az ötvenes évek iparosítása nyomán a gyárakat, gazdaságokat valósággal elárasztották a nők. Buszvezető- és villanyszerelőnők jelentek meg. A propagandaszövegekben előszeretettel hangsúlyozták, hogy megfelelő képesítéssel a nők ugyanolyan pozíciókat érhetnek el, mint a férfiak.
A dolgozó nőnek fontos szerepe volt a propagandában: hiszen miért is akadályozna meg valakit a neme a kommunizmus építésében? Ezt az üzenetet közvetítik Kádár Jánosné Tamáska Mária szavai is, amelyek a Bízzunk a nőkre felelős munkát c. női lapban jelentek meg 1951-ben:
„[a traktoristalányok] beváltak a munkában. […] Bár volna kétannyi belőlük, még az is kevés volna. Kint a terepen jobban gondozzák gépeiket, mint a fiúk, a ruhájukat is nagyobb rendben tartják, ha piszkolódik, maguk mossák, vasalják. Szerényebbek is, nem követelőznek. És ami fő, pontosan betartják a szerződésben előírt szántási mélységet.”
A nőideál is hatalmas változáson esett át: míg a 20. század elején a nőies ruhák, fűzők, a makulátlan haj és smink és a védtelenség volt az elképzelés a tökéletes nőről, a szocializmus idején a keményen dolgozó, külsőségekkel kevésbé törődő, férfiakkal egyenrangú, önálló nő lett „divatos”.
Ám a korszakban még mindig az volt a jellemző, hogy sok családban az anya fizetése inkább csak jelképes, kiegészítő jellegű volt az apa fizetése mellett. Ugyanakkor ekkoriban kezdtek el a felsőoktatásban mennyiségileg a nők dominálni – ami máig így van.
A média által felkapott élmunkásnőkkel a lapok, a rádió és a televízió is rengeteget foglalkozott, gyakran több anyag is megjelent róluk.
A lényeg a termelékenység volt: szövőnői hivatásban például az lehetett nyerő, aki több szövőgépet tudott használni, az építőiparban pedig a gyorsaság számított.
Az idősebb nőket azért díjazták, ha sok időt töltöttek ugyanabban a pozícióban, a fiatal munkásnők pedig a Kossuth-díj elnyerésében reménykedhettek. A kiemeltek mindennapjairól füzeteket és cikkeket adtak ki, a jutalom elköltéséről kérdezték őket és rádióinterjúkat csináltak velük. Ilyen „sztár’ volt például Wekerle Irén kábellerakó, Panyi Ferencné szövőnő és Czukor Anna téglaadagoló is.
Mindehhez persze reformok kellettek, illetve nagyon sok, állami fenntartású bölcsőde és óvoda. Utóbbi lehetővé tette a kismamák számára is a munkába állást, a nagyobb cégek saját óvodáiba pedig várólista és feltételek nélkül felvették a munkásnők gyerekeit.
1967-ben jelent meg a GYES. „Ennek az is volt az oka, hogy a hatvanas-hetvenes években akkora női munkaerőre már nem volt szükség, mint az 50-es években” – mesélte Tóth Eszter Zsófia történész, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, többek között a Puszi Kádár Jánosnak és a Kádár leányai szerzője. Tóth emellett a Szex és szocializmus avagy „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának”? című kötet társszerzője is.
Tóth ekkorra datálja a „GYES-betegség” megnevezés kialakulását. Ez a szülés utáni depresszió volt, és ennek elkerülése érdekében szerveztek kismama-találkozókat is gyárakban – hogy a fiatal nők ne érezzék úgy, hogy kimaradnak a közösségből.
„Azt, hogy milyen a jó anya, az állami direktúra is meghatározta. A család átalakult, míg a világháborúk előtt a gyerek elsősorban munkaerő volt, a szocializmus idején a boldogság forrása lett.”
„Ezért született ettől az időszaktól kezdve háztartásonként jellemzően maximum két-három gyerek. Az anyaságban is megnövekedett az állam feladata, a védőnői hálózattal” – mondta Tóth.
„A szocialista időszakban hivatalos nőmozgalom volt, és ez azt jelentette, hogy amit az államigazgatás mondott, az volt a követendő példa. Tehét női egyenjogúság elméletben volt, gyakorlatban nem. A munkásnők a gyárakban, még ha többségben voltak is, férfiak alatt dolgoztak. És ők is ki voltak téve szexuális zaklatásnak” – mondta Tóth.
„A szocialista időszakban más viselkedési normák voltak, erős volt az áldozathibáztatás, még a bírósági gyakorlatban is. A bírák is gyakran azt az érvet hozták fel, hogy „miért ment oda”. A miniszoknya ‘67-ben jött be Magyarországra, onnantól kezdve jött az a kérdés is, hogy miért öltözött kihívóan.”
Tóth Eszter Zsófia a Kiss László-ügy kapcsán is megszólalt a médiában, amikor az néhány éve kipattant. A magyar úszó, edző és szövetségi kapitány 1961-ben két társával nemi erőszakot követett el egy 16 éves lányon. Három év börtönbüntetésre ítélte őt a bíróság másodfokon. Utána tagadta a bűncselekményt. 2016-ban az áldozat, Takáts Zsuzsanna a nyilvánosság előtt nyilatkozott a történtekről.
„A MeToo-kampány kapcsán én úgy érzem, hogy akik eddig is hittek benne, hogy fontos a nemi erőszakról beszélni, azok megerősödtek hitükben. Aki ezt a fajta diskurzust ellenezte, annak a véleménye nem változott meg” – vélekedik Tóth.
„Én fontosabbnak tartom a Kiss László ügyet. Az utóbbi évtizedekben az ő ügyével kapcsolatban undorítóan áldozathibáztató vélemények voltak. Utána, amikor a nő megjelent a nyilvánosság előtt, mindenki látta, hogy ő egy közülünk, ugyanolyan mint az anyukám vagy a boltban azok, akik mellettünk állnak sorban. Mindenkivel megtörténhet” – vélekedett.
Kutatása során több pártfegyelmi leírással is találkozott a levéltárban. „A zaklatás sokszor nem volt látható, de létezett. Általában a nő ismerte az elkövetőt. Ha bizonyíthatóvá vált a munkahelyi zaklatás, ha például egy műszakvezető fogdosta a munkásnőket, és ők feljelentést tettek, nagyon erős reakció volt erre. Ha az illető párttag volt, pártfegyelmit kapott, vagy kizárták a pártból.”
Ám a nők alacsonyabb rendűségének eszméjét nem tudta kiirtani a propaganda: sokan érveltek amellett, hogy a nőknek nem a buszkormány, hanem a fakanál való a kezébe.
Több nő is beszámolt arról, hogy férfi kollégái nem magukkal egyenrangúként kezelték, annak ellenére, hogy az ideológia ezt megkövetelte volna. Hogy ez mennyire bántotta a nőket, egyénfüggő volt, hiszen nem mindenki szabad akaratából vállalt fizető, megterhelő munkát. A férfiak sem mind örültek. „A nők férfias, sokszor nagyon férfias munkát végeznek – de nők maradnak” nyilatkozta Dabrónaki Gyula miniszterhelyettes 1969-ben.
Elviekben tehát a szovjet blokkban, így Magyarországon is elérkezett a nyugaton olyannyira áhított női egyenjogúság ideje, de nevezhetjük ezt valóban feminizmusnak?
A buszvezető nőknek más alkalmassági vizsgát kellett tenniük, mint kollégáiknak, és más munkafeltételek mellett dolgoztak – írta a Rubicon online felületén Tóth Eszter Zsófia.
A fizikai munkát végző nők marginalizált helyzetben voltak: kevesebb bérért dolgoztak ugyanannyit a gyárban, mint a férfiak, és a házimunka is rájuk maradt. Méginkább kiszolgáltatott helyzetben voltak a vidékről felköltöző, fiatal, képzetlen lányok.
Ez az egyenlőség csupán a kommunista ideológia része volt, nem a feministák követelményeinek állami teljesítése. A nők nem egyenlő elbánásban részesültek, csupán ők is foglalkoztatottá váltak.
Bár az állam segített például a bölcsődék, patyolatok megnyitásával és a készételek, valamint az otthoni elektromos gépek elterjesztésével, a férfiak szerepvállalása a háztartási munkában például fel sem merült, Ahelyett tehát, hogy szabadabbak lettek volna a háziasszonyok, két helyen kellett minél jobb munkát végezniük: otthon és a munkahelyen is.
A feminizmusnak ezen formáját nevezik államfeminizmusnak. Ez a 20. század második felében a skandináv és a kelet-európai, szocialista országokban volt megfigyelhető, és abban nyilvánult meg, hogy a nők számarányát a politikai közéletben, az államigazgatásban, a fegyveres testületekben, a munkaerőpiacon illetve a felsőoktatásban az állam határozta meg – felülről.
Ez azt is jelentette, hogy a tömeges munkába állítás gyakran az egyének akarata ellenére történt és a propaganda része volt – innen ered például az úgynevezett traktorosnő-kultusz.
Fontos megemlíteni azt is, hogy az államfeminizmust nem a nőszövetkezetek, feminista mozgalmak keltették életre, sokkal inkább a baloldali ideológia eredménye.
Ezt bizonyítja az is, hogy Kádár- és a Rákosi-korszakban a sajtó által bemutatott munkásnő képe sem egységes. Az ‘56 előtti traktorvezető-lányokat a forradalom után már nem övezte dicsfény, az a pletyka is szárnyra kapott, hogy a rázós munka következtében ezek a munkásnők már nem tudnak gyermeket szülni. Tehát míg Rákosi idejében ők voltak a női egyenjogúság szimbólumai, Kádár alatt már a rendszer túlzásaira emlékeztettek.
Az ötvenhatos forradalmat követő fordulat szele érte el az 1945-ben alapított Magyar Nők Demokratikus Szövetségét is, melynek neve 1957-től Magyar Nők Országos Tanácsa lett. Ez a szövetség volt 1949-től az egyetlen, női jogokat képviselő egység, miután abban az évben hivatalosan és végleg betiltották a Feministák Egyesületét – egy olyan egyesületet, ami tényleges egyenjogúságra tört.
1945 és 1989 között az egyetlen rendszerkritikus feminista megmozdulás Körösi Zsuzsanna nevéhez kötődik. Körösi 1975-ben emigrált, a párizsi Sorbonne-on és a Columbia University-n tanult, újságíró, fordító és filmrendező lett, jelenleg Franciaországban él. Skype-on beszéltem vele.
„Magyarországon van történelme a feminizmusnak, csak a köztudatba valahogy nem került be” – kezdte. „Nagyon kevés feminista volt a hetvenes években. Főleg egyetemisták voltunk, a bölcsészkaron tanultunk idegen nyelveket” – mesélte.
Körösi angol szakos volt, de a többi barátnője is nyelvi szakon tanult, ez a nyelvtudás jól jött: “Voltak külföldi barátaink, tőlük kérdeztünk, őket kértük arra, hogy hozzanak folyóiratokat, könyveket.”
Informális feminista csoportjuk szabálytalan időközönként ült össze. Körösi nem is tudott akkoriban más csoportról – és valószínűleg nem is volt. „Volt feminizmus: négy-öt emberből állt” – mondta.
1973-ban tanulmányt írt Tézisek a nők helyzetéről címen, amelyben cselekvésre buzdítja a nőket a valódi egyenjogúságért. „A kommunizmus nőbarát, de csak ideológiai szinten. Gyakorlati szinten semmi nem volt kidolgozva arról, hogy ha a szép új világ megvalósul, akkor hogy is kéne a nők egyenjogúságát megvalósítani” – mondta az Átlátszónak.
„Volt egy szép szöveg, de semmi cselekvés. Viszont a nőket teljesen depolitizálta.” Elmondása szerint egyáltalán nem valósult meg nemek közötti egyenlőség akkoriban.
„Nőgyűlölő, mizogün társadalom volt Magyarországon a 60-as években. Az utcán kivétel nélkül minden alkalommal kaptunk trágár megjegyzést, fütyültek ránk.”
Hozzáteszi, hogy ezekben az években külföldön sem volt sokkal jobb a helyzet. Franciaországban például az 1970-es évekig illegális volt az abortusz. De a munkahelyen és az otthoni életben is hátrányosan megkülönböztették a nőket a nyugati, fejlett országokban is.
Körösi az abortusz szabályozásának szigorítás ellen 1973-ban tiltakozó mozgalmat szervezett, petíciót szerkesztett barátnőivel barátaival, és ebből az akkori magyar viszonyokhoz képest meglepően nagyszabású akció bontakozott ki. Cserébe a rendszer ellenségének nyilvánították őt magát is. Utolsó éves egyetemistaként fegyelmi bizottság elé állították, és kizárták az ország összes egyeteméről, az aláírók közül többeket pedig egyenként megfenyegettek.
2015-ben tanulmányt írt az 1973-as abortusz-petícióról, amelyhez archív anyagok feldolgozása mellett mintegy húsz mélyinterjút készített a negyvenkét évvel korábbi abortusz-petíció résztvevőivel, aláíróival.
Egyik interjúalanya például elmondta, hogy egy nagy gyár munkásnőit a felvételi előtt nőgyógyászhoz küldték – a dolgozó nőnek igazolást kellett arról vinnie, hogy nem terhes.
„Más megkérdezettek azt mondták, hogy az abortuszhoz való jog itthon nem volt a szabadság megnyilvánulása. A nők nem rendelkezhettek a testükkel, mert a férfi, az élettárs vagy a férj döntötte el, hogy menjen-e abortálni vagy sem. De legalább egy fiatal lány, akinek nem volt párja, az elmehetett abortálni, nem kellett felnevelni például az erőszakból született gyerekeket” mondja Körösi.
„Most azért annyival jobb a helyzet Magyarországon, hogy mìg 1989 előtt nem lehetett semmilyen mozgalom, ma lehet mozgalmakat szervezni, még ha nem is könnyen. Ezzel együtt 1989 után sem alakult ki feminista tömegmozgalom – annak ellenére, hogy a rendszerváltás után külföldi szervezetek támogatták a magyar feminista csoportokat” – mondta.
Szerinte azzal lehetne egységesíteni a feminista csoportok tevékenységét, ha úgy, mint a rendszerváltáskor, most egy feminista kerekasztal jönne létre. Ezeken a rendszeres időközönként tartott tárgyalásokon a résztvevő feminista csoportok kialakíthatnának egy rövid-, közép- és hosszútávú követelésekből álló programot, amelyért mindannyian összehangoltan, megtervezett stratégiával kiállnának.
Szerző: Rutai Lili
Kiemelt fotó: Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár, 1956. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
A macsó kultúra és a patriarchális társadalom a férfiak számára is ártalmas – állapította meg az Amerikai Pszichológiai Társaság (American...
A Ki-kicsoda nevű, 1970-es években megjelent társasjáték női verziója kerül a piacra Who’s She? néven, amit magyarul legjobban úgy fordíthatnánk:...
Akár két hét fizetett szabadságot is kérhetnek Új-Zélandon a párkapcsolati erőszak áldozatai. A szabadnapokat arra használhatják, hogy új lakást keressenek,...
Kik voltak a magyar történelem legfontosabb nőalakjai? Hol élték az életüket, mivel töltötték mindennapjaikat? Melyek voltak a magyar nőjogi mozgalom...