Macsó trollok háborúznak a zaklatók védelmében Franciaországban

  Franciaországban hetek óta alig csillapulnak a Weinstein-botrány kiváltotta reakciók. A büntetlenül maradó zaklatás és erőszak ellen kiálló nők és férfiak, az ügynek régóta elkötelezett aktivisták és az eddigi botrányokon megedződött, érzékenyebbé vált sajtó, illetve a politikai felelősök ma már … Folytatás

cyberbullying

A leleplezések előtt a Fidesz is kedvelte a megbuktatott színidirektorokat – kultúrharc jön a szexbotrány után

  A jobbos-nemzeti színházi közeg máris nagyobb befolyásért lobbizik a szexbotrányok tépázta budapesti teátrumoknál – értesültünk. Miközben alapvetően hamis a liberális fertő emlegetése: egyetlen emlegetett társulatot sem lehet a kormányzattal ellenségesnek mondani. „Az önkormányzati szektorból régi partnerünk Hódmezővásárhely” – ezt … Folytatás

marton_laszlo_0

Jogellenesen vitte külföldre magyar élettársától született gyermekeit a világhírű lengyel fotós

  Közös gyermekeik felügyeleti jogáért harcol egymással az egykori fotós álompár, a magyar Berekai Judit és a lengyel Tomasz Gudzowaty. Az egykori élettársak 2006-ban még megosztott harmadik díjat kaptak a World Press Photo versenyen, két gyermekük született, kapcsolatuk azonban később … Folytatás

Tomasz Gudzowaty és Berekai Judit - Fotó forrása: fotopolis.pl
Tomasz Gudzowaty és Berekai Judit - Fotó forrása: fotopolis.pl

#Metoo – Ez a szar így akkor nem fog megjelenni, azt tudod?

  Menő online hírportál főszerkesztője és egy főiskolai tanszékvezető is rányomult – kétszer is belefutott zaklató helyzetbe interjúalanyunk. Emmának nevezzük, bár igazolványaiban más a neve. Ma már kétgyerekes anyuka, a sztorik 10+ évesek. Közös bennük nem csak a kéretlen ajánlat, … Folytatás

emma.kockas

A férfikormány árnyékában: a magyar közélet tíz legbefolyásosabb asszonya

  Fényűző életükkel hivalkodó celebek vagy remek üzletasszonyok? Tehetségesek vagy csak ügyesen eladják magukat a médiában a szépségükkel? Önerőből futottak be karriert vagy csak rokoni és baráti kapcsolataik révén jutottak előre? Mindegyik, a sajtóban keringő állításról lehetne vitatkozni, ám egy … Folytatás

Rogán Cecília barátnői köréban. Krnács Ágota alkotása.
Rogán Cecília barátnői köréban. Krnács Ágota alkotása.