Május negyedikén a magyar parlament megszavazta a 2004-ben aláírt Isztambuli Egyezmény elutasítását. Az intézkedés ellen együtt tiltakozik több ellenzéki politikus, nőjogi- és civil szervezet. Antoni Ritát és Mérő Verát kérdeztük az Egyezményről, a parlament döntéséséről és a nők elleni erőszakról.

Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Nacsa Lőrinc, a kisebbik kormánypárt, a KDNP frakcióvezetője, a nyilatkozat egyik benyújtója a migrációval és a gender-szemlélettel indokolja az Egyezmény elutasítását. A nőnap után csak pár nappal, a KDNP politikusai által a parlament elé terjesztett javaslatot rekord idő alatt, egyetlen nap alatt fogadta el a parlament.

A döntés összecseng a korábbi évek történéseivel: a genderszak betiltásával, a 33-as törvény transzneműekre vonatkozó megszorításainak belengetésével, és Kövér László botrányos megszólalásaival is.

Az Egyezmény szükségességéről, az elutasítás problematikusságáról és a magyar helyzetről Antoni Ritát, a Nőkért Egyesület alapítóját, aktivistát, és Mérő Verát, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook oldal adminját, írót, publicistát kérdeztük.

Átfogó stratégia, avagy az Egyezmény valódi tartalma

Az Isztambuli Egyezmény az Európa Tanács egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról. Nevét onnan kapta, hogy 2011 májusában Isztambulban nyitották meg a csatlakozási lehetőségét. 2014-ben lépett életbe, 2019-ig 45 ország írta alá és 35 ország ratifikálta – itt az Egyezményben foglaltak betartását törvény kötelezi.

2019-ig nem ratifikálta az aláírók közül Bulgária, Csehország, Lettország, Litvánia, Moldova, Liechtenstein, Örményország, az Egyesült Királyság, Szlovákia és Ukrajna. Oroszország alá se írta.

 

A visegrádiak és az Isztambuli Egyezmény I. – mit jelentene a végrehajtás a négy országban?

A legfontosabb kérdésekben a jogi szabályozás szintjén nem csak a már ratifikáló Lengyelország, hanem a térség másik három állama is már most megfelel az egyezmény szerinti követelményeknek. A jogalkalmazás és az egyéb állami intézkedések hatékonysága területén persze valós felkészültést igényel(ne) a belépés.

Magyarország 2014-ben írta alá az Egyezményt, és először egy évvel később utasította el a parlament a ratifikálásra vonatkozó indítványt. Azóta állandóan vitatják létjogosultságát a kormánypárti politikusok, míg a nővédő és civil szervezetek a ratifikálás fontosságát emelik ki.

 

A visegrádiak és az Isztambuli Egyezmény II. – Morvai ratifikálná

Találtunk egy olyan ideológiai vitát, amelyikben a politikusi megszólalások szintjén a magyar jobboldal a térségben az egyik legvisszafogottabb.

„Az Isztambuli Egyezmény jelentősége abban áll, hogy átfogó stratégiát tartalmaz a bántalmazás visszaszorítására mind a megelőzés, mind a beavatkozás, mind a bűnismétlés megakadályozása területein.” – mondta el Antoni Rita. Az Egyezmény ezen felül a megelőzést is előírja, kötelezővé teszi a feljelentést (az áldozat hajlandóságától függetlenül) és az elkövető számára elrettentő büntetést szab ki.

„Az Egyezmény további fontos rendelkezése, hogy az áldozatokkal kapcsolatba kerülő összes hatóság munkatársainak célzott szakmai képzéseket ír elő a családon belüli, illetve kapcsolati erőszak felismeréséről, természetrajzáról, és a szereplők (bántalmazó, áldozat) azonosításáról.” – monta el Antoni. A Nőkért.hu-n egyedül olvasható magyar nyelven az Egyezmény teljes szövege – amire május első napjaiban hiretelen annyian lettek kíváncsiak, hogy az túlterhelődött.

Nem pótolhatatlan, de jelenleg nincs más

Fontos hozzátenni azonban, hogy az Egyezmény nem oldaná meg villámgyorsan a nők elleni erőszak problematikáját.

„Az Isztambuli Egyezmény nem tökéletes, és már csak terjedelménél fogva sem egy abszolút megoldás, hanem kiindulási pont, ajánlások gyűjteménye arról, hogy merre kéne elindulni az ellátórendszerben, a hatósági protokollokban és képzésekben, és a többi. Az Isztambuli Egyezmény tipikusan az a dokumentum, amikor megkapjuk egy erős zanzáját mindannak, amit a politikusok meghallottak a civil szakértők évtizedes tudásából és tapasztalatából.” – mondta el az Átlátszónak Mérő Vera, aki hozzátette, hogy a mindenkori kormány is össze tudna rakni egy ugyanolyan jól, sőt talán jobban működő stratégiát, de ehhez egyrészt nagyon fontos lenne a civil szervezetekkel az együttműködés, másrészt rengeteg pénzt kéne beletenni.

„Én már jó ideje azt mondom, hogy mindegy, minek hívjuk, Isztambuli Egyezménynek vagy Nemzeti Áldozatvédelmi Programnak, a nők és gyerekek elleni erőszakkal szembeni küzdelem politikai akarat kérdése, és semmi másé.” – mondta Mérő.

Tények és tévhitek az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban

A kormány 2014-ben aláírta ugyan az Európa Tanács áldozatvédő dokumentumát, az Isztambuli Egyezményt, ám törvénybe iktatni három éve nem hajlandó.

 

Antoni Rita viszont elmondta, hogy jelenleg a kormány kezdeményezései az Isztambuli Egyezménnyel ellentétben nem átfogóak, csak egy-egy részprobléma megoldására alkalmasak – de az is sokat javítana a helyzeten, ha a már érvényben lévő jogszabályokat betartanák.

„2015-ben például szó volt róla, hogy a hatóságok GPS-technológiával tennék eredményesebbé a távoltartási intézkedés betartatását – jelenleg több gyilkosság is a gyakorlatilag csak formális távoltartás hatálya alatt történik. Üdvözöltük az előremutató kezdeményezést, amiről azonban utána soha többé nem hallottunk, és nem lett belőle semmi.” – mondta.

Antoni kiemelte, hogy „Nem valós a KDNP politikusainak azon állítása, miszerint a magyar jogrend már tartalmazza az Isztambuli Egyezmény gendertől és migrációtól független rendelkezéseit.”

„Magyarországon nincsenek kiterjedt megelőző kampányok, nincsenek képzések az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatósági személyek számára, az eljárás megindulása a sértett feljelentési hajlandóságától függ, a kiszabott büntetések messze nem elrettentő erejűek, és nincsenek megfelelő számú és elhelyezkedésű menhelyek sem a menekülni kényszerülő áldozatok számára.  Ezen felül a munkahelyi szexuális zaklatásnak sincs önálló törvényi tényállása.” -mondta el.

Az elutasítás inkább gesztus, mint valódi tett rövid távon

Mit jelent az Egyezmény elutasítása praktikusan? – tettük fel a kérdést Mérő Verának.

„Praktikusan semmit, illetve annyit, hogy “és ezzel többet ne is cseszegessetek”. A ratifikáció ellen eleve az szólt szerintem, hogy azzal számonkérhetővé vált volna a magyar állam, és mindenféle „jöttment” EU-biztosnak kellett volna beszámolókat készíteni arról, hogy megfelelt-e a kormány az egyezmény szerint vállalt kötelességének. Ez most, ebben a formában, kiegészítve a kövéri bon mot-okkal, egy gumicsontként odavetett – meglehetősen durva –  gesztus.” – mondta.

„Főleg, mert a hivatkozási alap, a “gender”, meg a migráció üres lózungok, hiszen pont az itt érintett embereknek a jogait nem védi jobban az Isztambuli Egyezmény, mint a hatályos magyar jogszabályok, vagy éppen a hetven éve aláírt és ratifikált genfi egyezmények.”

„Szóval ez így, minden további hozzáfűzés vagy a következő lépés bejelentése nélkül kizárólag a magyar nőket és gyerekeket köpi arcul, és sajnos mindez nagyban ellentmond annak a hangnak, amit Varga Judit az utóbbi időben kezdett megütni. Csak spekulatív gondolataim vannak arról, hogy mit élhet át most a miniszter, ugyanis a magam részéről elhittem neki, hogy ha rajta múlik, megteszi, amit meg kell tenni. Hogy valóban saját ügyeként tekint a nők és gyerekek elleni erőszak megfékezésére. Ehhez képest most védheti Kövér Lászlót. Még azt is el tudom képzelni, hogy esténként ugyanolyan szomorúan tölt magának egy pohár bort, mint én. De azt is el tudom képzelni, hogy a bor fölött szintén azon mereng, amin én: na most hogyan tovább? Az egyetlen esélye, hogy el tudja adni az ügyet azzal, hogy az Isztambuli Egyezmény lesöprése után jól meg kéne mutatni, és előjönni egy százszor jobb stratégiával.”

„Én ezt tenném Varga Judit helyében, sőt, a kormánya helyében is, ha le akarnám mosni magamról, hogy nem védem meg a nőket, az időseket és a gyerekeket, de közben az is fontos pillére a narratívámnak, hogy nekem Brüsszel nem parancsol.”

Nem véletlenül említi Mérő Varga Juditot. Az igazságügyi miniszter a március nyolcadikai, Legyen Nőnap! jótékonysági koncert kapcsán lépett kapcsolatba a rendezvény szervezőivel, Mérő Verával és Péterfy-Novák Évával. Az ő kérésüknek, hogy vegyen részt az eseményen, nem tudott eleget tenni, de a négyezer ember előtt felolvasott levelében partnerséget, közös munkát ajánlott. Hogy mi lett ennek az utóélete?

„A március 8-i Legyen nőnap esemény után pár héttel őszinte örömmel fogadtam az igazságügyi minisztériumból érkező felkérést arra, hogy segítsem Varga Judit munkáját, működjünk együtt. Péntekről hétfőre össze is raktam egy rövid ajánláscsomagot, kimondottan a karantén miatt megugró kapcsolati és családon belüli erőszak-krízis kezelésére, amire még aznap este érkezett a nagyon is emberi válasz, amiben tényleg a boldog békeidőket idézően korrektül köszönték meg a munkát. Meglepve vontam le az Operatív Törzs másnapi tájékoztatójából, – ahol váratlanul megjelent Novák Katalin – a következtetést, hogy reggelre alaposan el is olvasták, amit írtam.

Ezt mindenképp értékelem, de bevallom, az elmúlt időszak fejleményei után nehéz menetnek ígérkezik a további munka. Egyszerűen azért, mert egy fenékkel tényleg nem lehet két lovat megülni. Kamaszként kipróbáltam, és egy nagy kupac lócitromon landoltam. Így megy ez a politikában is: ha az ember kétfelé beszél, előbb-utóbb akármit mondhat, minden irányból csak a lócitromot kapja. Én azt nem értem, hogy amikor Kövér kettesezik, meg tiszteletről és princípiumokról hadovál, akkor miért nem lehet azt mondani, hogy egy alkalmas időpontban majd elmagyarázom Házelnök úrnak, miért nem szerencsés beszédmód ez, és hogy bár a tartalommal sem teljesen értek egyet, a megfogalmazáson lenne még mit csiszolni.”

„Összefoglalva: ha Varga Judit komolyan gondolja az együttműködést, én állok rendelkezésére, ahogy a többi civil jogvédő kollégám is. De tény, hogy ehhez a küzdelemhez kelleni fog két dolog: felhatalmazás és pénz. Potens nőnek tartom Varga Juditot, ha valaki, ő képes még ebből is főzni valami emészthetőt.”

Az egyezmény elutasítása évek óta várható volt

„2015-ben (vagyis azután, hogy Magyarország Kormánya 2014. március 14-én aláírta az Isztambuli Egyezményt) Balogh Zoltán akkor miniszter olyan határozati javaslatot nyújtott be „a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról”, amely a kapcsolati erőszakot életvezetési nehézségnek, párkapcsolati problémának láttatta.” – mesélte Antoni Rita.

„Ebből már sejthettük, hogy a kormánynak nem áll komoly szándékában az Isztambuli Egyezmény jogrendbe illesztése  – az Egyezmény tárgyától függetlenül is minden állampolgár számára komoly aggodalomra adhat okot, hogy ezek szerint Magyarország Kormánya anélkül ír alá különböző dokumentumokat, hogy azokat elolvasná és megfontolná.”

Antoni véleménye szerint a genderideológiára való hivatkozás csupán ürügy: „amitől a kormány valójában ódzkodik, az a férfiak és a nők társadalmi egyenlősége.”

„Azért akarják elsöpörni a „gendert” annak minden vélt és valós formájában, mert gyökerestől ki akarnak irtani minden olyan jelenséget, amely a legcsekélyebb mértékben is megkérdőjelezi férfi és nő fundamentalista-konzervatív, esszencialista, komplementer szemléletét, és alá-fölérendelt viszonyát. Ezért tiltották be korábban a társadalmi nemek tudománya szakot, ezért készülnek megvonni a transznemű emberek jogi nem- és névváltoztatásának lehetőségét, ezért vitatják el az ellenzéki képviselőnők nemcsak női és magyar, de most már emberi mivoltát is, most pedig ezért kaszálták el a nemek egyenlő jogait deklaráló Isztambuli Egyezményt.” – nyilatkozott Antoni.

„Attól tartok, a következő célpont (egyébként nem is először) az abortusz és a fogamzásgátlás joga lesz. Kíváncsi vagyok, 2022-ben – ha akkor lesznek még választások – szavazhatnak-e majd a nők.”

Érdekes párhuzam az is, hogy miközben a legtöbb országban felveszik a harcot a nők elleni erőszakkal, Magyarország a kijárási korlátozás idején rúgja fel az Egyezményt. Antoni szerint viszont nem csak a vírus miatt problémás ez az idő.

„Nem a karanténról szól az időzítés, hanem a rendkívüli felhatalmazásról, melyet megkaparintva a kormány nem a koronavírus, hanem a gendermumus ellen küzd, azaz az állampolgárok védelme helyett a saját ideológiáját akarja erővel lenyomni a torkunkon. Már a demokrácia látszatát sem tartja fontosnak: az Egyezményt elsöprő nyilatkozat bizottsági vitáján Szél Bernadett még csak fel sem szólalhatott.”

„Többen úgy gondolják, hogy amíg ez a kormány van hatalmon, reménytelen a nők jogaiért küzdeni.”

– mondta Antoni. Kiemelte, hogy sokan a lakhatási és a megélhetési problémák mellett a nők elleni erőszak kérdését kisebb jelentőségűnek gondolják. Az évente megrendezett Néma Tanúk tüntetések nem vonzanak tömegeket, sőt, egyre kevesebben vesznek rajtuk részt. Viszont fontos megjegyezni azt is, hogy a kormány rendelkezései nem feltétlenül a tüntetők életét érintik.

„Azt is meg kellene értenie a kormánynak, hogy az Isztambuli Egyezményből éppen a princípiumot betöltő, konzervatív magyar anyák profitálnának. Ugyanis nem a „gyanús” feministák, karrieristák, szinglik és LMBTQ emberek válnak nagy arányban kiszolgáltatottá a bántalmazó kapcsolatokban, hanem azok a nők, akik a lehető leghagyományosabb elképzelésekkel (és sokszor gyakorló keresztényként) mennek férjhez és szülnek gyerekeket, csak éppen a férjről kiderül, hogy nem az, akinek gondolták.” – mondta Antoni.

Rutai Lili

Címlapkép: a szerző felvétele

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!