Kik voltak a magyar történelem legfontosabb nőalakjai? Hol élték az életüket, mivel töltötték mindennapjaikat? Melyek voltak a magyar nőjogi mozgalom történetének legfontosabb helyszínei? Budapesten sétálva nem könnyű ilyen emlékekbe botlani, hiszen a férfiakhoz képest a nők nevét és alakját drámaian kevés szobor és emléktábla őrzi. A Sétaműhely szervezésében jártuk be Budapest belvárosát a téma kutatójával, a Nőkért.hu alapító-főszerkesztőjének vezetésével, és a magyar nőmozgalom emlékezetes helyeszíneit kerestük.

A sétának már a gyülekezőhelye is szimbolikus: Veres Pálné szobránál találkozott a csoport, a róla elnevezett utca elején. Veres Pálné volt az első magyar nő, aki saját jogán teljes alakos köztéri szobrot kapott hazánkban.

Már az is sokat elárul arról, hogyan emlékezünk a történelem legfontosabb nőalakjaira, hogy Veres Pálné a férjezett nevénél sokkal jobban szerette leánykori nevét használni – Beniczky Herminnek hívták. Ám a róla elnevezett utca és iskola sem ezt a nevet viseli – legalább a szobor talapzatára ez a név is rákerült.

Még állatoknak is több szobrot állítottunk Budapesten, mint ahány nem meztelen nőnek

Bronzplafon – az üvegplafon mintájára ez a kifejezés arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon kevés nőnek állítanak köztéri szobrot. Márpedig egy társadalom azokat önti bronzba (vagy faragja ki kőből), akikre felnéz és akiket példaként akar állítani az utókor számára.

Beniczky Hermin 1855-ben Pestre vitte lányát, Szilárdát, hogy jó oktatást nyújthasson neki, ám rá kellett ébrednie, hogy lányok számára nincs iskola. Ráadásul felbőszítette, amikor elolvasta Madách Imre akadémiai székfoglalóját, amelyben a nők szellemi képességeit leszólta.

Ennek hatására 1865-ben két írást is megjelentetett Beniczky a Hon című lapban, amelyben egy nőket képző felsőfokú iskola alapításának fontosságáról írt. Két évvel később alakult meg a Nőképző Egyesület. Az iskola végül 1869-ben indulhatott el, az első évben két szobával és 14 tanulóval.

A séta közben persze felmerült, hogy vajon ki is volt Veres Pál? Beniczky Hermin művelt volt és okos, ez akkoriban pedig nehezítette a párkeresést, kevés udvarlója volt. A kor véleménye szerint már idős vénlányként, 24 évesen ment hozzá Veres Pálhoz, aki jegyző volt. Életük végéig harmonikus házasságban éltek, Veres Pál modern gondolkodású volt és mindenben támogatta felesége munkáját és közéleti szerepvállalását.

A magyarországi nőmozgalmak történetének első évszázadai arról szólnak, miként vívták ki a nők a tanuláshoz való szabadságot. Hiszen egészen az újkorig a női művelődés egyetlen tere a zárda volt, ezért már az is forradalminak számított, hogy a nők tanulni akarnak. Az, hogy érettségit tegyenek vagy egyetemre járhassanak, egyenként évtizedes harcok eredménye volt.

Épp ezért a sétánk során leggyakrabban egykori vagy mai iskoláknál állunk meg beszélgetni. Izgalmas fizikailag is ott lenni a helyszínen, amelyek kulcsszerepet játszottak a nők egyenjogúságának kivívásában, mégis az Antoni Rita szavaiból kirajzolódó személyek, alakok a leginkább lenyűgözőek.

A családi ékszereket adta el az első magyar orvosnő, hogy tanulhasson

Ilyen például Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő története is. Jelentős hátrányból indult: grófkisasszonyként született, ám alig 18 évesen rossz házasságot kötött. Férje hanyagolta és elkártyázta a család pénzét, és még gyermekei nevelését is kivették a kezéből. Apósa viszont neki ajándékozott rengeteg értékes családi ékszert, mert hálás volt menyének, amiért himlőbetegsége során ápolta.

Ekkoriban a magyar orvosi karra nem járhattak nők, így magyar egyetem szóba sem jöhetett az orvostudmányok iránt érdeklődő Hugonnai Vilma számára. Még érettségije sem volt, mivel akkoriban ez a vizsga még nem volt nyitva a nők számára.

Zürichben viszont már 1864 óta felvettek nőket az orvosi egyetemre, Hugonnai Vilma pedig az eladott ékszerek árából végezte el az iskolát. 1872-ben iratkozott be, 1879-ben avatták orvossá. Az ékszerek ára sem volt elég túl sokra, gyakorlatilag nyomorgott az egyetemi évek alatt. Ráadásul kisgyermekét sem vihette magával.

1880-ban, Magyarországra hazatérve azonban nem sikerült elismertetnie a diplomáját, pedig az ehhez szükséges érettségit is letette. Oklevelének elismerését egyenesen Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter tiltotta meg.

Ezért Hugonnai letette a szülésznői vizsgát, és szülésznőként dolgozott, miközben folyamatosan küzdött a külföldi diplomája elismeréséért, ami egy idő után már országos probléma volt. Végül 1897-ben avatták Magyarországon is orvossá. Ezután nagyon sok szegény nőt gyógyított, nagyrészt ingyen.

Úttörő orvosnőként közéleti szerepet is vállalt. Vitákat folytatott politikusokkal a női egyenjogúság kérdéseiről, és vitairatokat is írt a témában. Fontosnak tartotta kijelölni, milyen fontos szerepet játszanak a nők a betegápolásban orvosként vagy nővérként.

1914-ben már 67 éves volt, amikor elvégzett egy katonaorvosi tanfolyamot és kampányolt a nők szerepvállalásáért az első világháborús egészségügyi ellátásban.

A séta során számos más izgalmas történelmi nőalak megelevenedik előttünk, így többek közt Török Sophie is, aki nőként a Centrál Kávéházban kénytelen volt a nyugatosok feleségei között ülni, miközben sokkal inkább szeretett volna a férfiakkal irodalomról beszélgetni  – hiszen ő maga is író volt.

Az is kiderül, hogy hol alakult meg 1904-ben a Magyar Feministák Egyesülete – ennek emlékét egyébként még egy emléktábla sem őrzi a Ferenciek tere 4 szám alatt. Az eseményt akkor nagy lelkesedéssel fogadta a magyar sajtó, akkoriban a feminizmus még pozitív kicsengésű szó volt.

Kiemelt kép: Veres Pálné szobra Budapesten. A szerző felvétele