„Mosolygás csevegés aztán spermás kávé” – kipróbáltuk, mit ajánl a nőknek a puncs.hu sugarbaby-társkeresőoldal

puncs

 

Nyolcszáz üzenet összesen 142, többségében nős férfitól – ez annak az egy hónapnak a gyors mérlege, amelyet a puncs.hu oldalon töltöttünk. Az általunk kreált 20 éves egyetemista, Bogi számtalan ajánlat között válogathatott: invitálták szexmunkára és kétmilliót fizető luxusorgiára is, és azt is megtudtuk, mik a tarifák. Egy éjszakáért 20 és 150 ezer forint közötti összeget ajánlottak, a havi fix pedig 150 és 400 ezer között van.

Az egyhónapos kísérletben azt próbáltuk kideríteni, miről is szól valójában az utóbbi hónapokban a figyelem középpontjába került társkereső, amely saját bevallása szerint tehetős férfiakat hozna össze fiatal, dekoratív és anyagi támogatást kereső lányokkal. Kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot keresnek, akik ide regisztrálnak, vagy a prostitúció kapott egy újabb platformot?

Többek szerint elvetették a sulykot plakátjaikkal, idén októberben pedig nem csak a Párbeszéd jelentette fel, hanem kortárs művészeink is tiltakozásukat fejezték ki ellene.

Kísérletem kezdetén úgy döntöttem, inkognitóban maradok, és kamuprofillal regisztráltam: megszületett a 20 éves, budapesti, 166 centis és átlagos testalkatú, szőkésbarna hajú, egyedülálló, gyermektelen, kávéfüggő, magyar szakos egyetemista, Bogi.

Az első ajánlat valódi, hosszú távú kapcsolatra szólt, amely a „megbízhatóságon és az intelligencián” alapul – talán épp ez lehet az, amiről a puncs.hu saját bevallása szerint is szól. Ilyen üzeneteket később is kaptam – igaz, ezek voltak kisebbségben. Egy olyan férfira is rábukkantam, aki olyan nőt keresett,

„aki egészséges és szeretne gyereket és tudna is szülni.”

A második üzenet írója már titkos szeretőt keresett, az első napom végére pedig eljutottam odáig, hogy elmehettem volna Miskolcra pénzért szexelni, az ajánlattevő pedig még édesanyámtól se lett volna rest elkérni – ha esetleg nem engednének. Amikor ezt elutasítottam, hódolómnak szeme se rebbent, máris belföldi és hollandiai munkaajánlatokkal kezdett el kecsegtetni. Kérdésemre, hogy milyen munkáról lenne szó, azt írta:

„Semmi érdekes. Sok pasit tudok én is és ő is aki fizet szexért. Most csak szexeljünk ismerkedjünk meg egyenlőre.”

Azonban az már sok volt neki, hogy ezt is visszautasítottam, és beszóltam az egyenlőre-egyelőre eltévesztése miatt, így végül megkaptam, hogy ha én senkivel se szexelek, akkor „mégis mire van a puncim, pisilésre?”

Ezután egy családos apa írt rám, az adatlapomon szereplő kávéfüggőségemre célozva megkérdezte, hogy tejjel iszom-e a kávét. Naivan azt válaszoltam, hogy nem, üresen, se cukor, se tej, úgy az igazi. Persze kiderült, hogy kicsit félreértettem:

„Jó én most ezt amolyan átvitt értelemben értettem, csak nem vetted a lapot 😀 Én erre gondoltam kv sok tejjel, hogy remélem így szereted :D”

Az „erre” egy kép linkjére vonatkozott, amiben egy meztelen nő térdel, jobb kezében egy bögre kávéval, a balban pedig az előtte álló férfi nemi szervével. Később azt is bevallotta, hogy még nem volt alkalma – túlságosan „prűd hölgypartnereivel” – reprodukálni a fent leírt fotót, de bármikor benne lenne velem. Végül ő randira is hívott, de azért leszögezte:

„A randit ne úgy értsd, hogy mozi virág szerenád, hanem mosolygás csevegés aztán spermás kávé.”

Volt két-három levelezőpartnerem, akikkel lehetett beszélgetni Tóth Árpádról, könyvekről, néhánnyal pedig magáról a puncs.hu-ról is. Többnyire rossz véleménnyel voltak róla ezek a férfiak, sokallták a havi tízezer forintot azért a minőségért, amit az oldal nyújt. Sokan panaszkodtak a kamuprofilokra és az átverésekre is. Ettől függetlenül szerintük még mindig jó lehetőség ez a nőknek, mert

„nem sokban tér el egy normál társkeresőtől, mert előbb vagy utóbb a végén ott is csak szexelni akarnak… de ott támogatás nélkül.”

Találkoztam olyannal is, akinek annyi rosszat meséltek a lányok, hogy ő is felregisztrált a puncsra nőként – csak hogy lássa, hogy is megy ez.

„Mindenki meg akart dugni, két nap alatt valami háromszáz levelet kaptam, pedig nem raktam fel profilképet. Aztán annyian követelték a képet, hogy felraktam egy nagyon szőrös lábú lány képét azzal, hogy a természetesség híve vagyok, és szappant sem használok. Ami megdöbbentett, hogy csomó levelet kaptam, hogy: VÉGRE!”

Az én tapasztalataim is hasonlóak: hiába kaptam pár kedves és akár komoly üzenetet, vagy beszélgettem néha jókat, a többségre mégis az jellemző, hogy szexkapcsolatot keres. A tarifákat vagy előre leírják, vagy rábízzák a másik félre, de összességében egy alkalomért 20-tól 150 ezerig terjedő összegeket ajánlottak, havi szinten pedig 150 és 400 ezer közé estek a fix támogatások.

Alkudoznom nem kellett: ha nem reagáltam egyből egy ajánlatra, a férfiak maguktól emelték az első ajánlatukat egy tízessel feljebb. Ha arra se válaszoltam, akkor vagy nem írtak többé, vagy lezárták a beszélgetést:

„el lehet húzni a picsába! Idióta, kis hülye” „Látom játszod az ártatlan kislány szerepét. Vagy valóban olyan buta vagy hogy azt hiszed itt megtalálsz valakit aki nem szexet akar.”

Pedig ez utóbbi üzenet előtt pont ő győzködött egy ideig arról, hogy csak kávézni akar velem, semmi mást.

Míg egyesek csak „normál szexre” tartottak igényt, másoknak sokkal extrémebb elképzeléseik voltak. Így kerestek fel például domináns férfiak, akik állításuk szerint a mindennapokban tisztelik a nőt, de szexben nem, ott bizony megszalad a kezük. Ha az is belefér, akkor még „kötözés, tágítás, csipeszek, fenekelés stb.”

Volt, aki a „szolgalányát” kereste, és bevezetett volna a „B világ” rejtelmeibe, ami szerinte

„A “hétköznapi” átlagszextől eltérő, több, mélyebb, talán extrémebb játékokat jelenti.”

Vágyairól még listát is kaptam: viasz, nyakörv, megalázó beszéd, prosztataizgatás, „kényszerfranciáztatás mélytorokra”, pisiszex, szex nőgyógyászati székben.

Aztán fordított felállásban is kipróbálhattam volna az együttlétet:

„Engem az izgatna ha kurvaként használnál, női fehérneműben kéne lennem, csicskáztatnál, alázgatnál, felcsatolhatóval megszopatnál.”

Hívtak orgiára is, 5 férfi – 3 lány felállásban, állítólag a felső tízezerbe tartozó, sok vesztenivalójú úriemberek, akiknél a pénz nem, csak a beleélés és a diszkréció számít:

„Első party alkalomra felajánlunk 2 millió forintot hölgyenként. De ez csak az első alkalom. Ha te vagy az akit keresünk Ez csak apró pénz. Igen most motiválhat a pénz.hisz szép összeg. De hozzá kell tegyem hogy nem szinésznőket keresünk vagy ha csak színésznő leszel azt nagyon profi módon kell csinálnod.”

Erre az ajánlatra két héttel később válaszoltam, akkor „még egy hely kiadó” volt.

Október végére, szűk egy hónap leforgása alatt 142 férfival beszéltem, akiktől összesen körülbelül nyolcszáz üzenetet kaptam. A férfiak jelentős része házas volt, nekik elég hamar meg is jegyeztem, hogy ez nekem nem fér bele, erre vagy több pénzt ajánlottak, vagy közölték velem, hogy nem vagyok tisztában az oldal lényegével.

Úgy néz ki valóban nem, de ezek szerint maga az oldal sem – hiszen az általam kapott levelek alapján az egész igazából arról szól, hogy házas emberek keresnek szeretőt – pénzért.

P. Molnár Réka

 

tetszett_a_cikk3