Bezárás
Kemény csajok

Az otthonszülés az új migránsveszély – valós probléma miatt megy börtönbe Geréb Ágnes?

Magyarországon az anyák mindössze pár ezreléke választja az úgynevezett othhonszülést. Kicsit hasonló a helyzet a migránstémával: menekült alig jön, a hisztéria mégis kimaxolva. Geréb Ágnes börtönbe megy, de az ügy, amit képvisel, nem bukott el, sőt.

Öreg törvényszéki rókák sem emlékeznek arra, hogy orvosi műhibáért letöltendő szabadságvesztést osztott volna ki a bíróság. Geréb Ágnes védője is azok közé tartozik, aki szerint ügyfelének esete sajnálatos módon bekerül a jogtörténetbe, s a sajtóarchívumok böngészésével sem találni egyéb példát. Amíg azonban várjuk, hogy az Országos Bírósági Hivatal kérésünkre megküldje adatsorát a “foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésekről”, árnyaljuk a mondást. Az mindenképpen megkockáztatható, hogy nincsenek sokan, akik így jártak.

Egy anya 2003-ban úgy döntött, az otthonában szeretne életet adni ikreinek. Az első gyermek komplikációk nélkül megszületett, a második baba életfunkciói azonban már a méhen belül rohamosan romlani kezdtek, és a szülést kísérő Geréb Ágnes szokatlan eljárással gyorsította fel a világra jöttét. Az oxytocin egyszeri intravénás beadása nem túl gyakori ugyan – a méhösszehúzódásokat hirtelen felerősítő hormont rendszerint infúzióban, lassan adagolják -, ám a végzetes napon a körülmények is egyik pillanatról a másikra lettek rendkívüliek. A beavatkozást életmentő fogásként végezte el.

A másik most tárgyalt, 2007-ben történt eset során olyan komplikáció lépett fel szülés közben, amelyről nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb szülészorvos rémálma. Miután a baba feje átjutott a szülőcsatornán, a válla elakadt az anya szeméremcsontjában. A megszületése érdekében alkalmazott fogások sikertelenek maradtak, a baba belehalt a komplikációba.

A két összevont ügyben Geréb Ágnest, évekig tartó jogi hercehurcát követően, 2011 márciusában két év letöltendő fogházra ítélte és – úgy a szülészorvosi, mint a szülésznői – hivatása gyakorlásától először öt, majd másodfokon tíz évre tiltotta el a Fővárosi Bíróság. Védői ezt követően új bizonyítékokat vonultattak fel, például azt, hogy nem Geréb Ágnes az egyetlen orvos az országban, aki egy rendkívüli helyzetben hirtelen oxytocin-lökettel igyekszik megmenteni egy magzatot, és kétszer kértek perújítást. Idén január 9-i döntésében a Fővárosi Bíróság ezt utasította el a fellebbezés lehetősége nélkül, a korábban hozott ítéletet helyben hagyva.

Nem az otthonszülésről döntöttek?

A bírák  majd’ minden tárgyaláson fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a per tárgya nem az otthonszülés. Ugyanakkor minden egyes ítéletüket kizárólag olyan orvosszakértők véleményére alapozták – nehezményezi az Átlátszónak nyilatkozva Kreisz Gyula, Geréb ügyvédje –, akik nyíltan a kórházi szülés kizárólagosságát támogatják, nem ismerik, vagy nem hajlandók tudomásul venni az intézményi és az intézményen kívüli szülések lefolyása közti különbségeket.

Márpedig a jelenlegi magyar gyakorlat szerint számos ponton két merőben eltérő protokoll határozza meg a szülés egész folyamatát annak megindulásától a méhlepény megszületéséig – hangsúlyozza Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza. Fontos különbség lehet még, hogy míg az otthonszülésnél történt tragédiák esetében a rendőrség szinte a mentőkkel együtt érkezik és – mint az Geréb Ágnessel is megtörtént – az ott fellelhető szüléskísérőt bilincsbe verve kísérik el a helyszínről, a kórházakban előforduló szülés közbeni haláleseteknél ez korántsem így történik.

Az esetleges tragédiákat a kórház alkalmazottai egymás közt vizsgálják ki és papírozzák le, és hacsak nem lóg ki nagyon a lóláb, a dokumentáció mindig alátámasztja az érintett orvos vétlenségét – állítja Kreisz.

Mellékhatások tekintetében

Más kérdés, hogy a bírák fel is adták volna maguknak a leckét, ha olyan orvosszakértőt akartak volna találni, aki kevésbé elfogult a „hagyományos”, alias kórházi szüléssel szemben. Legalábbis ez a helyzet Magyarországon. Nyugat-Európa jelentős részében és az Egyesült Államokban ugyanis évtizedekkel ezelőtt arra jutott a szakma, hogy nem kívánt mellékhatásai a nem is olyan hagyományos, általánosan világszerte csak a múlt század derekára elterjedt kórházi szülésnek is vannak. Gyakorlattá váltak olyan beavatkozások mint például a fájdalomcsillapítás, a gátmetszés, a burokrepesztés, a méhösszehúzódás-fokozók.

Nemcsak a mellékhatások, a kockázatok sorában is sokkal súlyosabb, hogy a sokak által rutinműtétként félvállról vett, a szülészeti szakirodalomban azonban hasi nagyműtétként oktatott, eredetileg életmentő beavatkozásnak indult császármetszések száma olyan mértékben megnőtt, hogy mára egyes országokban – például Brazíliában, Cipruson vagy a Dominikai Köztársaságban – többen szülnek művi, mint természetes úton. Az Egészségügyi Világszervezet irányelvei szerint indokolatlanul sok császármetszést végeznek, ha a művi születések aránya egy országban meghaladja a 10-15 százalékot.

Magyarország mellett például az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Olaszországban vagy Romániában sem sikerül 30-35 százalék alá szorítani a császárok számát. A WHO-ajánlás megközelítése csak a skandináv államoknak sikerül.

A hivatalos magyar ellátórendszerben, vagyis a kórházakban nemcsak a farfekvéses magzat, vagy az jelent “a hüvelyi szülés útjában álló leküzdhetetlen akadályt”, ha egy anya korábban már császármetszéssel szült. Műtétre kerül sor az úgynevezett fájásgyengeség miatt elhúzódó vajúdások alkalmával is. Erre az a tankönyvi elvárás szolgáltat alapot, hogy egy nő óránként egy centiméternyit kell tágulnia, vagyis a csecsemőnek – először szülő nők esetében is – meg kellene születnie 12 órán belül.

A türelmetlenséget fokozhatja az az orvosok körében is elterjedt vélekedés, mely szerint a hosszú időre megakadt szülési folyamat következtében megnő az oxigénhiányos állapotban, kisebb-nagyobb agykárosodással világra jövő újszülöttek száma. Csakhogy a császármetszések számának meredek növekedése ellenére az agykárosodással születettek aránya az 1980-as évek óta szemernyit sem csökkent.

A császármetszések számának a csökkenését, legalábbis Nyugat-Európában, többen nem az orvosoktól, hanem a természetes technikák tér(vissza)hódításától várják. Grantly Dick-Read brit nőgyógyász már a két világháború közt az orvosi beavatkozás nélküli szülés mellett kardoskodott, igaz, korántsem a nők önrendelkezési jogába vetett hite motiválta. Úgy vélte, hogy a természeti népek asszonyai kisebb fájdalommal, könnyebben szülnek, mert nem félnek vállalni a természet által rájuk osztott szerepet – derül ki Ornella Moscucci közegészségügyi szakértőnek a Postgraduate Medical Journal című szaklapban 2003-ban megjelent tanulmányából. Frederick Leboyer francia nőgyógyász az 1970-es években a gyógyszeres érzéstelenítés helyett a kádban szülést kezdte népszerűsíteni, kollégája, Michel Odent pedig amellett szállt síkra, hogy problémamentesnek ígérkező szüléseknél ne legyenek jelen mások, csak bábaasszonyok. Hasonló megfontolás vezérelte az Egyesült Államokban 1971-ben az első alternatív születésközpontot, a Farmot megalapító Ina May Gaskin szülésznőt is.

Az akkurátus statisztikát is vezető amerikai szülésznő 1992-ben hozta nyilvánosságra, hogy alternatív szülésközpontjában közel két évtized alatt egyetlen nő sem vesztette életét, és a csecsemőhalandóság sem volt magasabb az amerikai kórházakra jellemző értékektől, orvosi beavatkozásból viszont a Farmon tizedannyit sem végeztek. Miközben hangoztatták, hogy „a bábák által kísért otthoni vajúdás ugyanolyan biztonságos, és kevesebb beavatkozással jár, mint az orvosok vezérelte kórházi szülések”, alternatív módszerüket nem javasolták mindenkinek. Elvétve fogadtak 18 évesnél fiatalabb vagy 35 évesnél idősebb nőket, de kórházba irányították a magas vérnyomással, cukorbetegséggel küzdőket, valamint a súlyosan elhízott kismamákat is.

Büszkeség vagy balítélet?

Ina May Gaskin több évtizedes küzdelme – Geréb Ágnesével ellentétben – nem a börtönben ért véget. Az amerikai szülésznőnek 2011-ben munkája elismeréseként ehelyett odaítélték a Right Livelihood Award-ot. Az „alternatív Nobel-díj” átvételekor mondott beszédében kiemelte, hogy „ amint a császármetszések aránya 15-20 százalék fölé kerül, egyre több nő hal bele olyan komplikációkba, mint a tüdőembólia, fertőzés, vérzés (…). A mai nőknek legalább dupla akkora esélyük van arra, hogy valami terhességet kísérő komplikációba haljanak bele, mint az édesanyjuknak volt.”

Hasonló irányelvek mondatták 2007-ben a brit szülészekkel és egészségügyi szakpolitikusokkal is, hogy „az otthoni vajúdás növeli annak az esélyét, hogy az anya biztonságban és elégedetten hozza világra gyermekét, aminek egészségügyi hatása mindkettejükre nézve kedvező”, így Nagy-Britanniában a komplikációmentesnek ígérkező terhességek során a kismamák egyáltalán nem kerülnek kapcsolatba orvosokkal.

A „háborítatlan szülés” Mekkája ugyanakkor Hollandia, ahol az újszülöttek több mint harmada a saját otthonában látja meg a napvilágot. Mindezt annyira támogatják, hogy a komplikácómentesnek ígérkező, vagyis nagyjából az összes eset 90 százalékában a társadalombiztosító kizárólag a szülésnek ezt a formáját finanszírozza. Aki mégis kórházban szeretné gyermekét világra hozni, annak a költségeket saját zsebből kell kifizetnie.

Mindeközben a magyarországi otthonszülés “arca”, Geréb Ágnes kűzdelme látszólag elbukott. A szülész-nőgyógyász által elindított hazai otthonszülési mozgalom diadalaként azonban 2011 óta elvileg – jó néhány feltétel teljesülése esetén – a hazai kismamák is vajúdhatnak legálisan is otthon. Igaz, egyelőre mindössze 15 olyan bába él az országban, akinek engedélye is van mindehhez. Az igények kielégítésének pillanatnyilag mégsem a bábák alacsony száma a legfőbb akadálya – szögezte le érdeklődésünkre Lukács Judit, a szüléskísérést szolgáltató Életfa Bábapraxis ügyvezetője. Nagyobb gondot okoz, hogy a jogszabály szerint az újszülöttet a helyszínen gyermekorvosnak kell ellátnia, utóbbi viszont a legtöbb helyen nem áll a nap bármelyik pillanatában rendelkezésre.

Szélsőliberálisok és turulröptetők?

Más kérdés, hogy évente legfeljebb az összes jövendőbeli anyuka 1-2 ezreléke kíván Magyarországon kórházon kívül vajúdni. A KSH tavaly december 21-én közzétett adatai szerint Magyarországon 2017-ben január és október között 76630 gyermek jött a világra, és egész évben mindössze 102 volt tervezett otthonszülés és végül 91 újszülött látta meg az otthonában a napvilágot. Egy évvel korábban 95361-ből 106-an választottak a saját otthonukban szülőszobát.

Ennek fényében nem is téved olyan nagyot, aki – egyéni ellenségképtől függően – afféle sztereotípiákban gondolkodik, hogy Magyarországon az otthonszülés leginkább maroknyi, szélsőségesen liberális nézeteket képviselő, illetve a legotthonosabban egy jurtában mozgó, a honfoglalás korát efféle extrém természetközeliséggel megidézni kívánó kismama igényeként merül fel.

Az otthonszülést választók jellemzően – hitvallástól és politikai beállítottságtól függetlenül – kritikusan fordulnak az egyértelműnek látszó társadalmi alapvetések felé.

Általában azok választják a vajúdásnak ezt a formáját, akiknek az átlagosnál lényegesen nagyobb az önrendelkezés iránti igénye. Sok „otthonszülős” később ezért választ alternatív intézményeket, alternatív tanulási módszert, otthontanulást választ – említ közös pontokat a látszólag semmiben sem hasonlító táborok között a már idézett Spronz Júlia.

Maga Geréb is lázadó természetű. Pályakezdőként apákat kezdett a gyermekeik születésére becsempészni a szegedi szülészeti klinikán. Az akkoriban kirívónak számító kihágás miatt alig egy évnyi munkaviszony után fél évre felfüggesztették (a szülésznő pályaívét Papp Réka Kinga mutatta be tavaly nyári cikkében a Kettős Mércén). Geréb Ágnes egykori bűnéből mára általános gyakorlat lett.

Balázs Zsuzsanna

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom