A #Metoo kampányt specializálja kifejezetten a felsőoktatásra a latin-amerikai #PasóEnLaU, azaz az egyetemen történt kampány, amelynek keretében nemzetközi újságírócsapat vizsgálja a szexuális visszaéléses eseteket. Az oknyomozás első része a napokban jelent meg, s kiderül belőle: általánosságban sem büszkélkedhetnek a régió egyetemei, ami az abúzusok elleni protokollokat illeti, ráadásul ez különösen azokra az országokra igaz, ahol egyébként is az erőszak az úr.
Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
Mondhatni sajnos nem kirívó eset, ami 2015-ben Ximena Galiciával történt a (jezsuita fenntartású) mexikói Universidad Iberoaméricán. A politikatudományokat hallgató Ximenát egyik tanára zaklatta és zsarolta rossz osztályzatokkal, ha elutasítja a közeledését. Története és kiállása a jogaiért mégis elindított valamit: társai csatlakoztak először az egyetemen, majd kontinens-szerte. Egy évvel később előbújt a chilei énekes, Mariel Mariel is, aki egy díjátadón mondta el az ő történetét: az Universidad de Chile hallgatójaként élt át molesztálást, ami annyira megviselte, hogy még az országot is elhagyta.
Ebben az évben a Distintas Latitudes (DL) oknyomozó oldal cikkben összegezte addigi kutatását, amelynek lényege: az áldozatok nem igazán tudnak hová fordulni, a latin-amerikai felsőoktatásban csak elvétve van hivatalos ügymenete a zaklatásos esetek kivizsgálásának.
Ez a szomorú eredmény adta az apropót a mostani alaposabb elemzésnek. A DL és a Fiatal Újságírók Latin-amerikai Hálózata 35 újságírója közös oknyomozása, a #PasóEnLaU első részét a napokban publikálták.
A csapat a Mexikótól, illetve a Karib-térségtól a Tűzföldig érő hatalmas földrész 16 országa 100 legnevesebb egyetemét, vegyesen állami és magánintézményeket kérdezte a szexuális visszaélés elleni protokolljáról: létezik-e egyáltalán, nyilvánosan és egyszerűen hozzáférhető-e, az egyetem erre hivatott vezetése adta-e ki, világos menetrendet ír-e elő a bejelentések kivizsgálására vagy csak közhelygyűjtemény. Az első rész afféle összegzés, a folytatásokban az egyes országok helyzetét egyenként is bemutatják majd.
A vizsgált száz felsőoktatási intézményben összesen 4,5 millióan tanulnak alapképzésben vagy mesterfokon, esetleg doktoranduszként – a szám a régió összes hallgatói státuszú polgárának több mint 22 százalékát teszi ki. Olyan neves egyetemeket is felkérdeztek, mint például a mexikóvárosi UNAM, az Universidad Nacional Autónoma de México.
Az eredmény igazolta az előzetes feltevéseket. A vizsgált százból 60 intézmény egyáltalán nem rendelkezik a megelőzést és a szankcionálást szabályozó dokumentummal vagy nem is válaszolt a kérdésekre. A legrosszabb a helyzet az egyébként sem a béke szigeteként ismert közép-amerikai országokkal, illetve Dél-Amerika északi részével.
El Salvador, Honduras és Nicaragua vizsgált 18 intézménye közül például mindössze 3-ban létezik efféle kötelezően betartandó forrás, totális káoszban szenvedő Venezuelában, illetve Kubában pedig az eredmény nulla.
A Bak-térítőtől délre eső régió, a Cono Sur országai, Chile és Argentína valamivel jobban teljesítenek (a vizsgálatból a geopolitikailag ide sorolt Uruguay kimaradt).
A magánegyetemeken kicsit jobb a helyzet (37,2% mutatott fel ügyrendet), mint az államiakon (42,8%), de nem szignifikáns a különbség. Ami ellenben lendített az ügyön, az még az Észak-Amerikából indult #Metoo-botrányt megelőzően Argentínában 2015-ben kezdődött #NiUnaMenos kampány. Míg az első protokollt 1997-ben publikálták Costa Ricában, s 13 évet kellett várni a következőre, 2015-2018-ban viszont 30 egyetem vezetése is közzé tette a szabályzatát.
Maradtak bennünk kérdések az egyébként grafikai látványnak is tetszetős kutatás átböngészése után, például hogy az áldozatok, ahogy általánosságban hinni, javarészt hölgyek, míg az elkövetők férfi tanárok – így van-e valóban vagy ennél vegyesebb a kép? Mi a helyzet a hallgatók egymás elleni erőszakos cselekményeivel? Ha valahol létezik protokoll, merik, szokták-e használni is a sértettek, s milyen arányban hisznek nekik a vizsgálatra hivatott egyetemi testületek? Minderről kérdeztük is az egyik szerzőt, aki megnyugtatott, kövessük sorozatukat, hamarosan mindenre fény derül.
Rádi Antónia
Fotó: a mexikói UNAM központi könyvtára, forrás: wikipedia.org
Női politikusok új generációja jelent meg a világpolitika színpadán az utóbbi években. Ráadásul nagyon sokszínűek: vannak köztük fiatalok, leszbikusok, kisebbségek...
Tavaly jelent meg a Láthatatlan pokol című könyv, melyben Hercsel Adél 16 olyan ember történetét gyűjtötte össze, akiket gyerekkorukban vagy...
„Kislányok, nem anyák” – ez volt a 2015 óta útmutatóvá vált argentin nőmozgalmak egyik legfontosabb jelszava a március 8-ai rendezvényeken,...
Nyugat-Európában egyre több helyen tiltják be a szexista reklámokat, hazánkban azonban még egy friss bírósági ítélet szerint is rendben van...
