Történelmi sztrájkra készülnek a spanyol nők március 8-án

A tavalyi madridi tüntetés; fotó: Bernardo Pérez
A tavalyi madridi tüntetés; fotó: Bernardo Pérez

 

Ha mi leállunk, megáll a világ! Ebből indulnak ki az első spanyol általános női sztrájk szervezői, akik csaknem egy éve döntötték el, hogy idén március 8-án a tüntetések mellett “leállnak” – a munkahelyeken, a háztartásban, az oktatási intézményekben, de a vásárlással is. És ezzel teszik láthatóvá, hogy a társadalom felét alkotó nőknek elegük van.

 

 

„Sokféle az identitásunk, különbözőek vagyunk. Falvakban élünk, vagy városi környezetben, dolgozunk a munkahelyünkön, és gondoskodó feladatokat látunk el. Gádzsók vagyunk, cigányok, “bevándoroltak”, rasszizáltak (látható kisebbségek; dv.). Lehetünk bármilyen korúak, és magunkat leszbikusnak, transznak, biszexuálisnak, internek, queernek, heterónak … tudjuk. Mi vagyunk azok is, akik nincsenek itt: mi vagyunk a meggyilkoltak, a bebörtönzöttek. Mi vagyunk MINDEN NŐ. Ma együtt megállítjuk a világot, és azt kiáltjuk: ELÉG az összes, minket sújtó erőszakból.”

Ez a részlet a március 8-ai sztrájk felhívásából talán érzékelteti, hogy a szervezők célja valóban az, hogy minden nőt megszólítsanak, és mindenkinek helyet adjanak, aki valamilyen formában lázadni akar az egyenlőtlenségek ellen.

Ennek jegyében a csütörtökre meghirdetett sztrájkban számos formában részt lehet majd venni. A munkahelyeken csaknem minden nagy szakszervezet támogat egész napos, vagy néhány órás leállásokat.

Bár a spanyol sztrájkjog elvileg bárki számára lehetővé teszi, hogy bejelentés nélkül, és akár helyi dolgozói érdekképviselet hiányában is beszüntesse a munkát – a kieső órák után járó bért elveszítve –, de persze sokan vannak olyanok, akik ezt a retorziók miatt nem engedhetik meg maguknak, vagy félnek meglépni. Épp ezért, a több joggal rendelkező dolgozók – köztük egyébként politikusok – számára még fontosabbnak tűnik a sztrájkban való részvétel.

Hasonlóképpen, várhatóan sok oktatási intézményben „sztrájkolnak” majd a diákok is, és a felhívás azt is szeretné elérni, hogy a nők ne végezzenek ma gondoskodó munkákat, háztartási vagy ápolási, illetve a gyerekekkel kapcsolatos feladatokat.

Persze ez esetben is igaz, hogy sokaktól mindezt nem vehetik vagy nem veszik át a férfiak egy napra, őket arra kérik, az ablakba kitett köténnyel jelezzék, szolidárisak a sztrájkkal. Végezetül a szervezők azt javasolják a nőknek, hogy ma ne is vásároljanak.

 

#HaciaLaHuelgaFeminista (@artivismofeminista) által megosztott bejegyzés,

 

Mindez nem csak azt a célt szolgálja, hogy a lakosság felét alkotó nők megmutassák erejüket, és felhívják a figyelmet arra, elfogadhatatlan, hogy mintha mi sem történne, továbbra is nagyjából eltűri a társadalom és a politika az őket sújtó igazságtalanságot, erőszakot és kizsákmányolást.

Hanem azt is, hogy aláhúzzák, a jelenlegi gazdasági modellünkben a nők által végzett munkák jelentős része alulfizetett, nem megbecsült vagy egyenesen ingyen van. 

Igazságtalanság, elnyomás, kizsákmányolás – nem túl nagy szavak ezek?

Nem nőnek való vidék

Ahogy az utóbbi hetekben, a közelgő sztrájk közbeszédet tematizáló ereje miatt is elhangzott számos médiában és fórumon, a statisztika a feministák oldalán áll. Csak néhány példa:

– 2001 óta több mint ezer nőt ölt meg partnere a 46 milliós országban, ez jóval több, mint a baszk szeparatista szervezet, az ETA jó negyven évnyi fegyveres aktivitása közben elhunyt 829 halálos áldozat. A terrorizmus ellen többpárti paktumok sora született, és évtizedeken át meghatározó eleme volt a politikának, a nők elleni erőszak esetében nem éppen így alakult a helyzet.

– Az Eurostat adatai szerint 2015-ben 9000 nőt ért szexuális agresszió; egy friss kutatás alapján a megkérdezettek harmada volt már, egy vagy több esetben szexuális zaklatás áldozata.

– A Spanyolországban jó évtizede húzódó válság nyomán indult lassú kilábalás is egyenlőtlen: a nők 18,3 százaléka munkanélküli (míg a férfiaknál ez 3 ponttal kevesebb). A részmunkaidős szerződések – amelyek egyben alacsonyabb bért, szociális járadékokat, nyugdíjat jelentenek – 75%-ával nők dolgoznak. Nem feltétlenül azért, mert így akarják: általában a cégek csak ezeket ajánlják nekik, vagy családi kötelezettségeik miatt nem tudnak többet vállalni.

A bérhátrány, bár különböző mértékben, de minden társadalmi csoportba tartozó nőt érint: átlagos órabérük 13%-kal alacsonyabb, ők dolgoznak többségben a rosszabbul fizetett állásokban, átlagbérük – a részmunkaidők miatt is – 24 ponttal kevesebb. A nyugdíjakban ennél is drasztikusabb a különbség (768 euró kontra 1222).

– A nők kétszer annyi órában végeznek ingyen munkát, mint a férfiak.

– Bár a 2007-ben életbe lépett, akkor úttörőnek számító „Egyenlőségi törvény” előírta a politikai képviseletben kötelező paritást, e téren sok tekintetben jobb a helyzet, de még mindig van tennivaló: a parlamenti képviselőnők aránya ma 40 százalék körül van, de a kormány 14 tagja közül csak 5 nő, a polgármestereknek pedig csupán ötöde.

– Ennél sokkal rosszabb számokat találunk más vezetői pozíciókban, az akadémiai tagságtól, a legnagyobb cégek igazgatóin át, a diplomáciáig vagy az egyetemi rektorokig, de még a sajtótermékek véleményrovatában is! Miközben az egyetemi képesítéssel rendelkező nők aránya ma magasabb, mint a férfiaké.

 

Az üvegplafon: nők és férfiak aránya a különféle társadalmi pozíciókban; ábra. eldiario.es
Az üvegplafon: nők és férfiak aránya a különféle társadalmi pozíciókban; ábra: eldiario.es

 

Bár abban mindenki egyetért, hogy jelentős fejlődés következett be az utóbbi negyven évben, és a korábbi szocialista kormányok által hozott törvények, a már említetten kívül a 2005-ben életbe lépett törvény a gender, azaz a társadalmi nemi szerepek logikájára alapuló erőszakról érdemi javulást hozott, már évek óta nyilvánvaló, hogy mindez nem elég. Ebben az ütemben még akár 100 évnél is tovább tarthat a valódi egyenlőség kiharcolása.

És úgy tűnik, a világon egyre többen, köztük a spanyolok, és nem utolsósorban a kiemelkedő aktivitást, tudatosságot mutató legifjabb generációk azok, akik nem akarják kivárni az újabb évszázadokat.

Eljött a feministák ideje?

Erről szóltak az utóbbi évek nemzetközi visszhangot kapott mozgalmai, az Argentínából indult „Ni una menos” (kb. Egy nővel se legyen kevesebb), a nők elleni erőszak kapcsán; a lengyel mozgósítás az abortuszszabályozás szigorítása ellen, vagy a monumentális Nők Menete az USA-ban, amely a becslések szerint 3-4 millió embert vitt az utcára tavaly januárban.

Ebben a szellemben a spanyol feminista mozgalom is azt követelte tavaly ilyenkor, hogy a szexista erőszak elleni és a nők biztonságért és egyenjogúságért folytatott küzdelem legyen kiemelt, a közpolitikák egészét meghatározó logika.

Azaz minden egyes intézmény, ahogy a civil társadalom is, a közös életünk minden területén tegye fel a kérdést, milyen igazságtalanságok vagy erőszak felett huny szemet, és milyen módon változtathatna ezen.

Ezt a felhívást a Madridban kormányzó konzervatív erők (Partido Popular, PP) nem igazán vették komolyan. Hiába létezik pl. az erőszak áldozatait segítő intézkedéscsomag, ennek büdzséjét a mai napig nem sikerült lerakni az asztalra.

De ez csak egy példa a sok közül, ami miatt a nőjogi mozgalom méltán kritizálja a 2012 óta hatalmon lévő néppárti kormányzat működését, amely egyébként kifejezetten ellenségesen reagált a sztrájk ötletére. Nemcsak a szervezők hitelét próbálták rontani, de a feminista mozgalmat is a társadalom megosztásával, megoldások keresése helyett feszültségkeltéssel vádolják, akárcsak a PP-t kívülről támogató jobbközép Ciuadadanos (C’s) párt.

Csupán ez a két formáció nem csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz, amelyet az összes többi politikai erő jelképesen, és a baloldali pártok teljes mellszélességgel, effektív sztrájkkal is támogatnak: csütörtökön nem lesznek nők a valenciai és a baleár parlamentben, nem dolgozik majd Barcelona polgármestere, Ada Colau, ahogy Manuela Carmena, Madrid vezetője sem.

A feminizmus antikapitalista?

A sztrájkfelhívás elleni másik vád arra vonatkozik, hogy antikapitalista lenne, ami ugyan  így nem szerepel a szövegben, de tény, hogy a mozgalom Manifesztója kritizálja a kapitalizmus jelenlegi modelljét, és azt célozza, hogy a társadalom és a gazdaság szervezési alapelve az élet védelme legyen.

Ez egyben a környezet védelmét is jelenti, de azt is, hogy fel kellene értékelődnie azoknak a feladatoknak, amelyeket ma anyagi és sokszor erkölcsi megbecsülés nélkül testál a társadalom a nőkre: a reprodukció, és a gyengék, betegek, gyerekek gondozásának terhét előtérbe kellene helyezni, és igazságosabban megosztani.

Mindez nem csak a nők szabadságát és jogait erősíthetné meg, hanem sok esetben a férfiakét is, akiknek szintén egy diszkrimináló társadalmi-gazdasági logika diktál. Pl. nem csak a lehetőséget kell felajánlani egy férfinak, hogy ő is vegyen ki „apasági/gyermeknevelési szabadságot” – hiszen ha ez csak egy opció, a rosszabb körülmények között dolgozók nem kockáztatják meg, hogy valóban  éljenek vele. A jogokat elérhetővé, gyakorolhatóvá és ezért kikényszeríthetővé, ha lehet, automatikussá kell tenni.

A feminista kollektíva szerint ennek egyik legnagyobb akadálya a szövegben „vad neoliberalizmusnak” nevezett logika, amely a jóléti szolgáltatások és az állami kontroll lehetőségének leépítésével, a liberalizáció érdekében megvágott egyéni és kollektív jogok és a konkrét megszorítások révén a leggyengébbeket és a legszegényebbeket sújtja leginkább. Azaz a statisztika szerint, a nőket.

Épp ezért a mostani sztrájk kapcsán az egyik sokat emlegetett alapelv az, hogy ha egyenlőbb társadalmat szeretnénk, az alapvető szociális jogokat is „be kell betonozni”, a szabadságjogok mellett.

Ha a kormány szerint nem is, az “emberek” szerint Spanyolország szexista, és ez nincs így jól 

Ez érthető módon nem tetszik az alapvetően más ideológiát képviselő jobboldali erőknek, akik ráadásul jelenleg a hatalmat is gyakorolják – érdekes módon azonban a spanyolok túlnyomó többsége (82%) egyetért a csütörtöki sztrájkfelhívással.

Sőt, még a jobboldali pártok szimpatizánsainak többsége is úgy gondolja (PP: 66; C’s: 73%), jogos kiállni a strukturálisnak nevezett egyenlőtlenségek ellen. A megkérdezettek 80 százaléka, a férfiak 72 százaléka szerint az ország túlságosan szexista, és ennek megváltoztatása érdekében, a sztrájk igenis indokolt.

Mindez azt jelenheti, hogy az utóbbi évek társadalmi változásai, a jogalkotás nyomán is elindult folyamatok, a média erőfeszítései, és persze elsősorban a feminista kollektívák munkája, belföldön és a nemzetközi színtéren egyaránt, maga mellé állította a közvéleményt.

Ha a politika egy része őrzi is még a sáncokat, úgy tűnik, a társadalom igényli és sürgeti a változást, az élvonalban azokkal a fiatalokkal, akik rádöbbentek, hogy senki más nem fogja helyettük megvédeni a jogaikat, és pláne az új jogokat nem adják ingyen.

A feminista sztrájk felé

Csütörtökön tehát izgalmas napra ébred Spanyolország, ahol a női sztrájkra való nemzetközi felhívás, a majd egy éve tartó szervezés és az alulról indult kezdeményezések sokasága miatt is sikerrel kecsegtet.

 

Az egyes szakmák - tanárok, újságírók, közhivatalnokok, sportolók, ápolónők stb. felhívása; forrás: Facebook
Az egyes szakmák – tanárok, újságírók, közhivatalnokok, sportolók, ápolónők stb. felhívása; forrás: Facebook

 

Az is érdekes lesz, hogyan alakul maga sztrájk, de főleg az, hogy az egyes régiókban hogyan sikerül aláhúzni az ügy fontosságát. Lesz, ahol a férfiak is beszüntetik a munkát, másutt megosztják bérüket a sztrájkoló nőkkel, kollektíven szervezik a „gyerekmegőrzést”, és sok helyütt nagy közös étkezések is lesznek, amelyet ezúttal nem a nők biztosítanak.

És lesz persze sok vita, koncert és más program a több mint 200 településen meghirdetett tüntetések mellett. Mindez szerdán éjfélkor vette kezdetét, a hagyományos fazékzörgetéssel, és remélhetőleg sokakban tudatosodik a nap folyamán, hogy a nők ezúttal nem virágot, hanem jogokat akarnak: biztonságot, szabadságot és a lakosság e felének is járó, igazi demokráciát.

Dobsi Viktória

 

tetszett_a_cikk3