Bezárás
MeToo

Miért most robbant ki a #MeToo-mozgalom, és miért nem láttuk előre? Cass R. Sunstein, a Harvard professzora elmagyarázta

Szinte képtelenség előre jelezni egy forradalom kitörését, de még a világon átsöprő #metoo-mozgalom is meglepte a társadalomtudósokat. Vajon miért ennyire nehezen észlelhető, mikor történnek jelentős társadalmi változások? Milyen szikra kell ahhoz, hogy kirobbanjon egy forradalom? Cass R. Sunstein szociológus, a Harvard professzora beszélt erről a CEU-n március végén.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A hetvenes években feltűnt az Egyesült Államokban egy Rodriguez nevű énekes, de nem sikerült az áttörés, nem tudott karriert csinálni. Ám pár évvel később szupersztár lett Dél-Afrikában. Mi a titka annak, hogy valaki teljesen sikertelen egy országban, de kultikus figura lesz egy másikban? – tette fel a kérdést előadásának kezdetén Cass R. Sunstein szociológus, aki a társadalmi mozgalmakat kutatja, illetve azt, hogy miért lesz az egyik sikeres, a másik pedig nem.

Rodriguez esetében kézenfekvő válasznak tűnik, hogy dalai a szerelemről és a szabadságról megérintették a dél-afrikai fiatalokat. Sunstein szerint azonban ez egyáltalán nincs így; a szociológus szerint Rodriguez története annak példája, hogy mennyire megjósolhatatlan a siker.

Cass R. Sunstein szociológus, a Harvard professzora; 2009 és 2012 között a Fehér Ház Információs és Szabályozási Irodájának vezetője volt. Előtte 27 évig a University of Chicago jogi karán tanított. Sunstein a Harvard Viselkedési Közgazdaságtan és Közpolitikai Programjának alapítója és vezetője.

Ahogyan Rodriguez népszerűsége hirtelen jött, olyan hirtelen kezdődtek el a nemi erőszak ellen, a friss levegőért vagy a demokráciáért folytatott mozgalmak. Sunstein előadásának egyik központi témája a #metoo-mozgalom berobbanása volt.

A világtörténelemben nagyon sok változás váratlan volt. Senki sem látta előre az 1789-es francia forradalmat, az 1978-as iráni forradalmat sem. Ugyanilyen váratlan volt tavaly a #metoo-mozgalom megjelenése is.

Még azok sem tudták megjósolni ezeket az eseményeket, akik ezekkel a társadalmi változásokkal foglalkoztak.

Ezek a mozgalmak gyorsan terjednek, hullámokban, országokon belül és országok között is, és még mindig nem világos, hogyan és miért.

Ám Sunstein felvetett két elemet, amely mindig megjelenik és segíti, hogy valami tűzvészként terjedjen: ha szemmel láthatóan, látványosan terjednek, és “fertőzőek.” Az elsőt egyszerű megmagyarázni, hiszen ha látjuk, hogy valahol valami történik, mi is követjük.

Ám mi értelme van annak, hogy betegségekhez hasonlítjuk a mozgalmakat? Sunstein három faktor bevezetésével válaszolta meg ezt a kérdést, három általános “tünetet” nevez meg. Ezek megelőlegezik a forradalmakat, de mivel nem mérhetőek, nem jelzik előre azokat:

  1. A preferenciák meghamisítása (preference falsification).
  2. Különböző küszöbök (diverse thresholds).
  3. Kölcsönös egymástól való függés (interdependencies).

Az első arra vonatkozik: az emberek nehezen fedik fel mások előtt, hogy egyes kérdésekről valójában mit gondolnak. Ez a forradalmak mozgatórugója.

A második azt jelenti: mindenkinél máshol vannak a határok, ha igazságtalanságot lát. Van, aki rögtön feláll, és van, aki a végletekig elmegy lázadás nélkül.

A harmadik, a kölcsönös függés pedig az utóbbi évtizedekben Írországban, Norvégiában és Amerikában volt megfigyelhető. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb ember csak arra reagál, amit mások sokan mondanak vagy tesznek.

Ha egyetlen ember áll a tank elé, mindenki hülyének nézi. Ha ezrek állnak a tank elé, az ember azt kérdezni magától: miért nem vagyok köztük?

Már ez a három dolog segít megérteni azt, hogy a forradalmakat miért nehéz előre jelezni, de Sunstein még több elemet említ.

Az emberek gyakran elrejtik azt, hogy mit gondolnak valójában egy politikai rendszerről, az államról, a törvényekről, mert félnek attól, hogy szomszédaik, barátaik, családtagjaik kiközösítik majd őket ezek miatt. Ezt a jelenséget nevezhetjük többes ignoranciának (pluralistic ignorance). Az elnyomó rezsimek alatt a preferenciák hamisítása gyakori, de John Stuart Mill felhívta rá a figyelmet, hogy a társadalmi normák miatt még a legdemokratikusabb rendszerekben is jelen van.

Szaúd-Arábiában férfiak között végeztek kutatást arról az utóbbi hónapokban, hogy zavarná-e őket, ha a feleségük dolgozni járna. A legtöbb fiatal szaúdi férfi azt válaszolta, hogy nem zavarná őket, ha feleségük a házon kívül dolgozna, de a legtöbben azt hitték, hogy ezzel egyedül vannak. Ennek azért van jelentősége, mert ott a férj döntheti el, hogy a nő kijárhat-e a házból. Ha Szaúd-Arábiában a férfiaknak elmondjuk, hogy sokan osztják véleményüket, nőhet a dolgozó nők aránya.

Azok számára, akik meg akarnak jósolni mozgalmakat, problémát jelent, hogy a normák és a törvények elválasztják azt, hogy mit gondol az ember magában, és mit mond ki hangosan.

Teljes őszinteség azokban a társadalmakban sem jellemző, ahol a rezsim nem akadályozza a szabad beszédet – mondta Sunstein.

Az emberek ugyanis mindenütt félnek attól, hogy társaik kiközösítik majd őket, ha felfedik haragjukat, elégedetlenségüket vagy bizonytalanságukat. Sokszor az emberek inkább csendben maradnak, vagy azt hazudják, hogy elégedettek a körülményekkel csak azért, hogy könnyebben beilleszkedjenek.

Ki mennyit visel el?

Cass R. Sunstein a CEU-n. Fotó: CEU/Daniel Vegel

Sunstein a tűréshatárokat számokkal jelzi. Vannak a természetes lázadók: bátrak, vakmerőek és merészek. Őket nevezi Sustein nulláknak. Nekik nincs szükségük senkire ahhoz, hogy lázadjanak.

Gyakran izoláltak, és őrültnek tűnnek, ha nem csatlakozik tömeg hozzájuk, de ők tudnak forradalmakat kirobbantani.

Másoknak szükségük van egy kis támogatásra. Nem lázadnak maguktól, de ha elindul valami, készek arra, hogy csatlakozzanak. Szükségük van egy nullára, aki megmozdítja őket, ők az egyek.

A kettesek nem csinálnak semmit, amíg a nullák és az egyek nem teszik, de akkor ők is felemelik a hangjukat. A ketteseket hármasok, négyesek, tizesek és végtelenek követik, akik egyre kevésbé szegülnek szembe a fennálló renddel.

Érdekes, hogy kívülről nem lehet látni az emberek küszöbeit, sőt még saját magunkról sem tudjuk, hogy hányasok vagyunk. Ráadásul más helyzetek más számokat hoznak ki belőlünk.

Ez viszont összekapcsolódik a kölcsönös egymástól függéshez: az egyesek, kettesek, hármasok viselkedése attól függ, hogy előttük ki és mit csinál. Az emberek ebben az értelemben egy sorban állnak. Először nullák cselekednek, utánuk az egyek, majd a kettők, és így tovább – így minden megváltozhat.

Látszik tehát, hogy rengeteg az emberi tényező – ezért nehéz megjósolni, mikor robban ki forradalom valahol, vagy hol indul útjára mindent megváltoztató mozgalom. Az biztos, hogy egy lázadásnak nagyobb az esélye, ha az emberek titokban elégedetlenek.

A titkos ellenzék szükséges egy mozgalomhoz, de nem elég. Az elnyomó társadalmakban feltételezzük azt, hogy az emberek elégedetlenek, ahogy a szexuális bántalmazás esetében is – de látjuk, hogy ez nagyon sokáig nem elég a változáshoz.

Egy forradalom kirobbanását más tényezők is megakadályozhatják: elnyomó rendszerekben az emberek hajlamosak azt gondolni, amit parancsolnak nekik.

Egy totalitárius rendszerben képesek saját gondolataikat teljesen megmásítani vagy kitörölni. Más esetekben gyakorlatilag hazudnak arról maguknak, hogy mi történt velük – az álhírek is így működnek.

További hátráltató tényező, hogy a rezsim képes ellenszenves alakokként beállíttani a forradalmárokat, és megpróbálja lebeszélni a többieket arról, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

A #MeToo-mozgalom berobbanása

Sunstein szerint a #MeToo-mozgalom azért most tört ki, mert eddig a nők lebeszélték magukat arról, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé, ha bántalmazták őket. Sunstein a témáról egy tanulmányt is írt.

Azt mondták maguknak: minden rendben. Ami történt, az természetes. Ez nem más, mint élményhamisítás (experience falsification). Ennek az is lehet az oka, hogy korábban a nemi erőszak áldozatait kinevették és rossz hírüket keltették.

Akik a #MeToo előtt is hajlandóak voltak kiállni a nyilvánossák elé, nullák voltak Sunstein rendszerében – azaz a legbátrabbak. Ám az ellenük irányuló támadások elijesztették attól a többieket, hogy ők is elmondják a történetüket.

A nőknek is más-más küszöbeik vannak, ha arra kerül sor, hogy felfedjék a tapasztalataikat és a véleményüket a szexuális erőszakkal kapcsolatban. Egyesek rögtön felszólalnak ellene, mások inkább sokáig rejtegetik valódi érzéseiket. Néhány nő fél, más hűséges a bántalmazóhoz. Van, aki nem akarja, hogy megváltozzon az élete és nem akarja feltárni a magánéletét.

“Azt hittem, én vagyok az egyetlen áldozata. Ha nem beszél négy másik nő az ellenük elkövetett szexuális erőszakról, valószínűleg a sírba vittem volna ezt a titkot. De az ő bátorságuk segítségével le tudtam győzni a félelmemet” fogalmazta ezt meg Beverly Young Nelson, akit Roy Moore egykor alabamai szenátor-jelölt zaklatott.

A #metoo-mozgalom sok országban azért lett sikeres, mert olyanok emelték fel a hangjukat, akik jól láthatóak voltak: színésznők, modellek, hírességek.

Mindezt megkönnyítette a közösségi média: Alyssa Milano kezdeti tweetje után 24 órával az Egyesült Államok lakosságának már 45 százalékának volt olyan ismerőse, aki használta valahol a #MeToo hashtag-et.

A #MeToo kapcsán azonban fontos kiemelni, hogy nem egy rezsim ellen irányult, legalábbis nem hagyományos értelemben. A nők a közös tapasztalat miatt tudták egyesíteni az erejüket, és fellázadni a szexuális diszkrimináció ellen.

Ráadásul az emberek hajlamosabbak arra, hogy változtassanak a viselkedésükön, ha úgy gondolják, hogy az újfajta viselkedéssel szemben megengedő lesz a társadalom. A #MeToo profitált abból is, hogy a normák időközben változtak. Azaz ma már nem deviáns, aki felszólal a szexuális erőszak ellen.

Végül, a MeToo nem csak a tapasztalatok, értékek, preferenciák és meggyőződések felfedezéséről szólt és szól, állítja Sunstein. Inkább azok megváltozásáról, az áldozatok és az elkövetők részéről is. A társadalmi mozgalmak nem csupán már létező ítéleteket hoznak felszínre, hanem újakat teremtenek.

Ebben az értelemben a #MeToo-mozgalom legfontosabb eredménye az, hogy a szégyen érzését méltósággá változtatta.

Szerző: Rutai Lili

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom